Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Henrietta

Sötét
Fény

Szép sikereket értek el a wigneresek a honvédelem területén

Ohv döntő és icc 2

Szép sikereket értek el a wigneresek a honvédelem területén

Ez a cikk több, mint 3 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium egy évtizede vesz részt a honvédelmi és hazafias nevelést célzó Honvéd Kadét Programban. Ez idő alatt számos megyei és országos eredményt értek el a Wigner kadétok. A 2020/2021. tanévben a pandémiás helyzet ellenére is több megmérettetésben vettek részt, melyeken komoly sikereket arattak – adta hírül az intézmény.

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség által meghirdetett „1000 év katonái” elnevezésű országos verseny 1. fordulóját megnyerte az intézmény 11.K osztályos tanulóiból álló csapata (felkészítő tanáruk: Tóth György). A Magyar Hadtudományi Társaság „A hadtudomány ifjú tudósa” elnevezésű 2019. és 2020. évi országos, meghívásos pályázatíró versenyén Gergely Dominik és Gulyás Simon 12.K osztályos tanulók dolgozata minkét alkalommal első helyezést ért el (felkészítő tanáruk: Tóth György). A díjátadó ünnepségre június 29-én, a Stefánia Palotában került sor. A Magyar Hadtudományi Társaság pályázatíró versenyét 2017 óta minden évben a Wigneres kadétok nyerték meg dolgozataikkal.

 Az Országos Haditorna Verseny megyei fordulóján az intézmény csapatai az első, a második és hetedik helyezést érték el, így a Wigner kadétok képviselték Heves megyét az országos döntőn július 12-15. között Balatonakarattyán. Az Országos Haditorna Verseny döntőjével együtt került megrendezésre az International Cadet Cup elnevezésű nemzetközi kadét verseny is.  Az iskola egyik csapata (Borók Dániel, Burg Ádám, Kerek Krisztián, Révész Krisztofer) az Országos Haditorna Versenyen III., a másik csapat (Csáki Máté, Gutschker Alex, Kotaul Rajmund, Végh Máté) az Internatoinal Cadet Cup versenyen VII. helyezést ért el. Felkészítő tanáraik: Máté Balázs és Tóth György.

Google Hírek Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Oktatás kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ha autóval közlekedik Egerben, mit tart a legfontosabb megoldandó problémának?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL