Lépjen kapcsolatba velünk

Kopasz Bálint olimpiai bajnok, Varga Ádám ezüstérmes

Download.aspx

Kopasz Bálint olimpiai bajnok, Varga Ádám ezüstérmes

Ez a cikk több, mint 4 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Kopasz Bálint a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének döntőjében az első helyen végzett a tokiói olimpián, a futamban szintén induló Varga Ádám a második lett.

Ebben a számban a magyarok legutóbb az 1968-as mexikóvárosi játékokon örülhettek győzelemnek Hesz Mihály révén, de érmet is 1976-ban szereztek legutóbb, akkor Csapó Géza második lett.

Olimpián mindeddig utoljára 1996-ban, Atlantában fordult elő, hogy egy versenyszámban két magyar is dobogóra állt, akkor 200 méteres mellúszásban Rózsa Norbert, Güttler Károly volt a sorrend az első két helyen.

Kajak-kenuban most először indulhat egy nemzetből két egység is az adott számban, s a magyarok ezt remekül kihasználták.

A két kajakos egymás melletti pályáról kezdhette élete első ötkarikás A döntőjét, amely néhány perccel a tervezettnél később kezdődött el, mert az első rajtot visszalőtték.

Az öt éve tizedik, világ- és Európa-bajnoki címvédő Kopasz rögtön a start után kivált a mezőnyből a 2018-ban vb-győztes portugál Fernando Pimentával, Varga pedig az első 250 méteren az 5-6. helyen haladt. Féltvánál már Kopasz, a győriek 24 éves kajakosa vezetett, akit a célig már nem is tudott utolérni a mezőny, fölényes győzelmet aratva szerezte meg pályafutása első olimpiai bajnoki címét. Mögötte ugyanakkor óriási csata alakult ki, s a kiválóan hajrázó, ötkarikás újonc, 21 éves Varga Ádám mindenki mellett elment, a végén még az elfáradó Pimentát is megelőzte négy századmásodperccel, és a szoros befutó után övé lett az ezüstérem.

Ez a tokiói magyar küldöttség hetedik és nyolcadik érme, a mérleg most 3 arany, 3 ezüst és 2 bronz.

Forrás: hirado.hu

Fotó: MTI

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL