Lépjen kapcsolatba velünk

Idén is elindítja Magyarország legnagyobb iskolakezdési segélyprogramját a Katolikus Karitasz

1809 iskola iskolakezdes iskolataska tolltarto tanszer diak

Idén is elindítja Magyarország legnagyobb iskolakezdési segélyprogramját a Katolikus Karitasz

Ez a cikk több, mint 4 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Idén is elindul a Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű akció, amely Magyarország legnagyobb iskolakezdési segélyprogramja – közölte a Katolikus Karitász. Idén is célul tűzi ki, hogy tízezer diák iskolakezdését tegye könnyebbé, különösen a nagycsaládosok és a hátrányos helyzetűek körében.

A segélyakcióval nem csupán az eszközök beszerzését segítik, hanem utalványokkal és egyedi támogatásokkal is a családok mellett szeretnének állni. Az önkéntesek személyes jelenlétével, a folyamatos kapcsolattartással az egész tanévben biztonságot adnak a családoknak, és szükség szerint könnyítik mindennapi terheiket – írták.

Ehhez kéri a szervezet a jószándékú adományozók felajánlásait, hogy közösen minél több gyermeknek segíthessenek.

Az akcióhoz a 1356-os adományvonal hívásával (egy hívás 500 forint támogatást jelent) vagy online adományozással, esetleg átutalással lehet csatlakozni – hívták fel a figyelmet.  

A támogatásokat, a tanszereket augusztus végén és szeptember elején, az iskolakezdés első napjaiban adják át. A szervezet iskolakezdési akciója augusztus 5-étől szeptember 15-éig tart – tették hozzá.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Oktatás kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.