Lépjen kapcsolatba velünk

Mától kaphatnak zöld rendszámot az elektromos motorok

Elektromos motor zold rendszam 2021 5 1280x720

Mától kaphatnak zöld rendszámot az elektromos motorok

Ez a cikk több, mint 4 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A közlemény szerint a magyarországi üvegházhatású gázok kibocsátásának ötödéért a közlekedési szektor, ezen belül 98 százalékban a közúti közlekedés felel. 

E környezetterhelés csökkentése nagyban elősegíthető a járműállomány korszerűsítésével, fiatalításával – tették hozzá, azzal együtt, hogy a tiszta járművek térnyerése az anyagi ösztönzők mellett szabályozási és szemléletformálási eszközökkel is támogatandó. 

Emlékeztettek, hogy idén tavasszal született döntés arról, hogy a kizárólag elektromos meghajtású motorkerékpárok is zöld rendszámmal szerelhetők fel. A járművek környezetkímélővé besorolását műszaki vizsga vagy hatósági szemle alkalmával kérhetik az üzemben tartók. 

Az új előírások augusztus 11-én lépnek hatályba. A környezetkímélőként bejegyzett motorkerékpárok első forgalomba helyezésük során világoszöld alapszínű hatósági jelzést kapnak – jelezték. 

Mint írták, a járműkategóriába a többi között a quadokat és a mopedautókat is beleértve három-négyszáz elektromos motorkerékpár közlekedik Magyarországon. A hétköznapi értelemben vett kétkerekű motorokból mintegy 150 elektromos hajtású lehet forgalomban idehaza. 

A már használatban lévő járművek üzemben tartói is időszakos vizsgálaton vagy szemlén kérhetik a környezetkímélő besorolást – hívták fel a figyelmet. 

A tárca szerint a környezetkímélő motorkerékpárok után nem kell regisztrációs adót és visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetni.
Az év elejétől e tiszta járművek mentesülnek a gépjárműadó alól is. 

Az elektromos motorosoknak tehát nem kell megfizetniük a motorkerékpárok korától és műszaki jellemzőitől függő adóterheket, ezzel összesen több tízezer forintot takaríthatnak meg

 – olvasható az ITM közleményében.

MTI

Fotó: hegylakok.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL