Helló, Eger! Augusztus 12-ik napjára, csütörtökre virradt. Ma is igazi strandidőnk lesz, ráadásul a nyár újabb rohama előtt állunk, ugyanis hétvégére már ismét 40 fok közelébe kúsznak majd a hőmérők higanyszálai. A következő napokat lehet, hogy érdemes lenne egy vízpart mellé tervezni, de ne rohanjunk előre, lássuk mi történt tegnap szeretett városunkban. A napokban az egyik leginkább közérdeklődésre számot tartó téma Egerben az érsekkerti játszótér ügye. Tegnap Kovács Cs. Tamás, a körzet képviselője is elmondta véleményét a témában, ami több új elemet is tartalmazott az ügy részleteit illetően. Téma szempontjából a másik forró pont a városban jelenleg az uszoda, finoman szólva is leromlott állapotú tetőszerkezetének ügye, amivel kapcsolatban jó híreket kaptunk, ugyanis hamarosan nekiláthatnak a felújítási munkálatoknak. Megtudtuk szerdán azt is, hogy ki lehet a következő igazgató az EKVI-nél, valamint benéztünk a Mély utcába, ahol meglehetősen balkáni állapotokat találtunk, már ami a járda és a lépcsőforduló állapotát illeti. A legfontosabbak mellett ma reggel is összegyűjtöttünk minden friss információt, ami egy nagyszerű csütörtök elindításához akár még jól is jöhet. Jó reggelt, csodás napot, Eger!
2021. augusztus 12., csütörtök
Ilyen idő lesz ma
Ma is sokat süt majd a nap. Délután a szerdainál több gomolyfelhő zavarja majd a napsütést, de csapadékot ezek sem adnak. Az északias szél napközben megélénkül.
A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 26 és 33 fok között valószínű.
Egerben csütörtök reggel 18, 19 fokot mérünk.
Kitekintő – élőben a Dobó tér
Kamerakép forrása: Eger.hu
Ma őket ünnepeljük
Névnap
Klára, Dina, Hilár, Hilária, Hilárion, Hiláriusz, Hilda, Hildelita, Kiara, Klárabella, Klarina, Klarinda, Klarisz, Klarissza, Larina, Letícia, Létó, Letti, Orália, Sugár, Sugárka
A Klára név eredete és jelentése
A Klára név eredete latin, alapjául a clarus, clara melléknév szolgált. Jelentése: „világos, fényes, ragyogó, híres, kitűnő, jeles”.
A Klára név jellemzése
A Klára keresztnév viselőjének feladata felismerni azt a tényt, hogy a teremtés által teljesedhet ki, amire valójában erejét és tehetségét is kapta. Alkalomadtán lehetőséget szerez a nyilvánosság előtti szereplésre, amiben általában sikeresnek bizonyul. Az igazi adottsága szerint viszont háttérből tud irányítani a legjobban, így tipikusan az a női princípium, aki „nyakként” tudja mozgatni a „fejet”.
Kutya névnap:
Bodobács, Jázmin
Cica névnap:
Cicó, Jázmin
Hörcsög névnap:
Pocak, Tunya
Születésnaposok
1887 – Erwin Schrödinger Nobel-díjas osztrák fizikus, a kvantummechanika egyik atyja († 1961)
1913 – Tarján Róbert orvos, az orvostudományok doktora († 1979)
1969 – Tanita Tikaram brit énekesnő
1983 – Klaas-Jan Huntelaar holland labdarúgó
1989 – Tom Cleverley angol labdarúgó
Erről híres a mai nap
- Ma van a fiatalok világnapja – International Youth Day, nem azonos a katolikus egyházban ünnepelt ifjúsági világnappal, amelyet minden évben virágvasárnapon tartanak
Ezen a napon történt
1687 – A nagyharsányi csatában a Savoyai Jenő vezette császári hadsereg vereséget mér a török haderőre.
1908 – Elkészül az első Ford T-modell.
1914 – Franciaország és Nagy-Britannia hadat üzen Magyarországnak.
1919 – A horvát és szerb alakulatok megszállták a Vendvidék jelentős részét (a mai Muravidék), amelyet a trianoni békeszerződés a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságnak ítélt.
1920 – Megérkezik Varsó alá, Skierniewicébe a magyar hadisegély, és a lengyelek ellentámadásba kezdenek a lengyel-bolsevik háborúban.
1952 – A meggyilkolt költők éjszakája Moszkvában
1953 – A Szovjetunió felrobbantja az első hidrogénbombáját Szibériában.
1977 – Az Enterprise űrrepülőgép első próbarepülése.
2000 – A Kurszk orosz atom-tengeralattjáró teljes legénységével elsüllyed a Barents-tengeren.
Az előző nap legfontosabb hírei
Rusvai Miklós: Nyugalmi periódusban van a vírus
Hamarosan kezdődik az iskola – Folyamatosan lehet időpontot foglalni a 12 év feletti gyermekek oltására is
Érsekkerti játszótér: a körzet képviselője szerint igenis lehetne
Máris kezdődik a Bitskey uszoda tetőfelújítása
Király Károly lehet az EKVI új vezetője?
Rossz járdák, gyomok és lehangoló látvány a Mély utcában
Mától kaphatnak zöld rendszámot az elektromos motorok
Felhalmozott szalma és tűzifa égett egy tárolóban Bélapátfalván
Elektromos autókat tanulmányoztak az egri tűzoltók
Nem csak egyszer volt a NAV-nál kutyavásár
Körözés – járókelőket fosztogattak Gyöngyösön
Cserbenhagyó autósok megyénkben
Egyetlen nap alatt 5 anyagi káros baleset történt Heves megyében
Idén újra lesz Erdészeti Nyílt Nap a Mátrában
✨ A csütörtöki horoszkóp ✨
(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!











