Lépjen kapcsolatba velünk

24 órás szolfézs órát tartanak a zeneiskolában

170925 farkas ferenc zeneiskola

24 órás szolfézs órát tartanak a zeneiskolában

Ez a cikk több, mint 4 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A gyerekek maguk találták ki, hogy a sok online óra után bepótolják az elmaradt közösségi létet. A ma 11 órakor induló programhoz a kérvényt egy saját maguk szerezte kórusmű keretében nyújtották be az igazgatónak.

Kedden 11 órától szerda 11 óráig tart a 24 órás szolfézsóra az Egri Farkas Ferenc Zeneiskolában. Pontosabban nem egyetlen tanóra, hiszen „normál”, 45 perces etapokban tanulnak a gyerekek, aztán szünet következik. Az Eger Hírek később videóval jelentkezik majd a helyszínről.

– A gyerekek arra gondoltak, hogy a pandémia miatt elmaradt jelenléti oktatást szeretnék bepótolni, erre pedig a legjobb megoldás, ha egyben megtartanak egy félévnyi szolfézs órát – mondta el kérdésünkre a zeneiskola igazgatója. Gulyás László csillogó szemekkel mesélte, hogy a diákok külön kórusművet írtak a kérésükről, amit aztán az év végi vizsga alkalmával elő is adtak. Együtt zendítettek rá, hogy „Tisztelt igazgató úr, azzal a kéréssel fordulunk önhöz…”  – Innen meg már nincs visszaút, muszáj volt igent mondanom – mesélte Gulyás László, hozzátéve, hogy a zeneiskola egyébként is élen jár a szokványostól eltérő produkciók tekintetében, elég csak az utcai zenélésekre gondolni.

Gulyás László, az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola igazgatója

Az akciót tavaly tartották meg először, most, szinte napra pontosan egy évvel később ismét korábbra került ezzel a tanév kezdete az egri zenesuliban. A 2020-ashoz képest nőtt a létszám, 14 tanuló vállalta a nonstop tanórákat, ezúttal is Osztermayerné Bóta Enikő Rita vezetésével. A zenepedagógus elhivatottságát is kiemelte az igazgató, hiszen a diákok 24 órás tanulmányához kellett még valaki, aki „benne van a buliban”.

Pillanatkép a tavalyi akcióból (Fotó: Facebook)

– A diákok legalább hat éve tanulják a szolfézst, és szinte kivétel nélkül zenei pályát képzelnek maguknak, ez az elhivatottság is tükröződik az akciójukban – mondta Gulyás László. Az igazgató elmesélte azt is, hogy először a döbbenet ült ki az arcára, hiszen ez a vállalás bármelyik tárgyból elképesztő, de szolfézsből még inkább. – A diákok és a pedagógus készültek, blokkok vannak: énekelnek, mini koncertet adnak a hangszerükön, kottáznak, vagy zenét hallgatnak, egyedi pólót csináltattak, és persze elegendő élelmiszert is bekészítettek a 24 órás szolfézsórához – részletezte kérdésünkre Gulyás László.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL