Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Katalin, Kitti

Sötét
Fény

Moziztál már a parkolóház tetején?

353C3EF9 669C 48E4 92F7 0901CBE0DFDA

Moziztál már a parkolóház tetején?

Ez a cikk több, mint 4 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Szeptember 4-én az Egri Találkák sorozat keretében megteheted. A rendhagyó programról a főszervezőt kérdeztük.

Fiatalos, laza, formabontó módon igyekszünk bemutatni a város és a környék értékeit, ez az Egri Találkák sorozat célja – mondta el az eseménysorozat főszervezője az Eger Híreknek. (Facebook-oldaluk itt.) Berényi Tamás emlékeztetett, hogy volt már reggeli edzés a várban, a Végvári vitézek terén, ahol vitézek történeteit hallgatták, edzettek az Eszterházy téren, ahol a püspökről szólt egy előadás, vagy éppen a Szépasszonyvölgy pincéiben ismerték meg a völgy és a borok történetét, illetve a Nagy-Egedre kirándultak, hogy ott hallgassák meg a helyről és élővilágáról szóló fontos információkat.

– Attól függetlenül, hogy a mozi ügyvezetője vagyok, jutottunk el a sorozatban oda, hogy most egy filmvetítés következik, tőlünk megszokott helyszínen, a Katona téri parkolóház tetején.

Az Álomdoktor című alkotást vetítjük le a közönségnek, akik előtte az óramutató járásával megegyezően az Egerben kimagasló épületek rövid történetét ismerhetik meg.

Facebook-esemény itt.

Ezzel az idei sorozat még nem ér véget, szeptember végén még lesz egy izgalmas kirándulás is, de erről részleteket egyelőre nem árult el Berényi Tamás.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egyéb kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.