Itt van az ősz és ezzel egy igazi emberes hónapnak nézünk elébe. Itt van immár a szeptember, elkezdődött a tanítás és már sajna kevesebb idő jut szórakozásra. De ha tehetjük, akkor a hétvégéket hagyjuk inkább szabadon és keressünk egy jó kis programot. Ezen a pénteken is igyekeztünk kicsiknek és nagyoknak is kedvezni kulturális ajánlatokkal, sőt, még az otthon ülős napokra is gondoltunk. Javasoljuk, hogy vegyük nyakunkba a várost és bulizzunk egyet, majd kipihenjük magunkat vasárnap! Nincs más hátra; kapcsolódjatok ki velünk!
Labdarúgás

Kövessük nyomon az Eger SE sporteseményit ezen a hétvégén is. Most a Hidasnémeti VSC lesz az ellenfelünk.
Szeptember 4-én, szombaton, 16 órai kezdettel várják a nézőket a Hidasnémeti Sportcentrumba.
De természetesen a focimeccset az Egri Foci TV közvetítésén keresztül is megtekinthetjük.
Könyvajánló

Egy vidám hangvételű, ugyanakkor elég komoly témát feszegető könyvet javaslunk kedves olvasóink figyelmébe.
Kőhalmi Zoltán Az utolsó 450 év című írása kerül most terítékre, ami egyébként a szerző második regénye.
A sci-fi világában találjuk magunkat, ahol a szerző végigvezet minket egy utópisztikus birodalomban. A világ és egyben az emberiség is a mérhetetlen környezetszennyezés következtében haldoklik. Lassacskán belefulladunk a szeméthalomba és elérkeztünk immár ahhoz a ponthoz, hogy a műanyag flakonok elkezdenek lebomlani.
Kőhalmi Zoltán egy görbetükröt állít elénk és fékezhetetlen humorral értekezik a látottakról.
Vicces gondolatok és egyben filozófiai tartalmak. A poénok mögött nyilvánvalóan egy nagyon is súlyos problémára próbál rávilágítani a szerző. Ez pedig nem más, mint a környezetromboló globalizáció.
Film

Mit szólnátok egy romantikus vígjátékhoz? A Notting Hill-i cukrászda a megoldás!
A Notting Hill-i cukrászda megálmodói mindent megtesznek, hogy a legjobb élményt garantálják a vásárlóknak. A filmben három nő élete fonódik össze. Mindhárman szorosan kapcsolódnak egy zseniális cukrászhoz, Sarah-hoz. Az egyikőjük a lánya, a másik a barátnője, a harmadik pedig az édesanyja volt Sarah-nak. Sajnos Sarah tragikus hirtelenséggel hunyt el elég fiatalon. A fent említett három nő pedig megesküszik, hogy Sarah emlékére egy mennyei cukrászdát hoznak létre Londonban.
Bródystand a Dósa Tibor Emlékfesztiválon

Szeptember 2-9. között tartják a 92. Ünnepi Könyvhetet a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban.
Ennek apropóján látogassunk el a hétvégén Felnémetre, hiszen a rendezvénysorozat több napon keresztül több helyszínen is megjelenik.
A hétvégi Dósa Tibor Emlékfesztiválra kitelepül a Bródy Sándor Könyvtár Felnémeti Fiókkönyvtára is. Elsősorban kézműves foglalkozással várják a kicsiket és nagyokat: könyvjelzőt készíthetünk. Ezen a helyszínen is lehetőség nyílik félárú beiratkozásra a könyvtárba.
Időpont: szeptember 4., szombat 10.00–16.00
Helyszín: Pásztorvölgyi Iskola udvara – Eger, Pásztorvölgy u. 25.
I. Egerszóláti Piknik

Egy beszélgetős, naplementés délutánra invitálunk bennetetek. Most szombaton, szeptember 4-én az egerszóláti Préda hegyen lesz egy jó kis esemény.
Borral és üdítővel várják az érdeklődőket, de mivel ez egy piknik ezért a batyudban is hozhatsz valamit.
A kellemes hangulatról pedig nem más, mint a The Feelgood zenekar fog gondoskodni 17 órától.
További részletekről és a helyszín megközelítéséről ITT olvashatsz.
I. Borrock Feszt

Rockzene, zúzás, pörgés.
Minden ami egy jó rock koncerthez kell, azt megtalálod a szépasszonyvölgyi Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpontban, szeptember 3. és 5. között.
Elérkezett tehát az 1. Borrock Fesztivál Egerbe. Pénteken 16 órától már kezdetét is vette a koncertsorozat.
Fellépők:
Pénteki program:
Endless Project
Gépszíj Rock Band
AllSuckAll
Ratm By Subscribe
Zorall
Szombati program:
Pótkupak
Andörkaver
Macskanadrág
Hétköznapi Csalódások
PS játék

A gyermekeknek is ajánlunk egy programot. Ha még esetleg nem ismerik a MediEvil PS játékot, akkor mindenképpen szerezzék be még ma!
Sir Daniel Fortesque, a főhősünk, aki egy igazi csontváz. A Tim Buton hangulatot idéző játékban kardozni kell és izgalmas útvonalakon haladni előre a Gallowmere királyságában.
Számtalan ellenséget kell leküzdeni, valódi izgalom és akció! Ne hagyd ki!
Kopcsik Marcipánia

Minden nap 10 és 18 óra között megtekinthető Eger egyik ékszerdoboza. Lenyűgöző kollekciókkal!
Itt szó szerint minden marcipánból van! Habár már bizonyára sok egri megnézte a Kopcsik Marcipánia kiállítási darabjait, mégis elmondhatjuk azt, hogy ez egy megunhatatlan galéria.
Kopcsik Lajos mestercukrász műveit érdemes felkeresni. Ha még nem tetted meg, akkor hétvégén szakíts időt arra, hogy ellátogatsz a Kopcsik Marcipániába.
Helyszín: Eger, Harangöntő utca 4.
Lassú élet kiállítás a Ludwig Múzeumban

Milyen a lassú élet? Bepillantást nyerhetünk a modern kor globalizációs és gazdasági fejlődésének magasságaiba és mélységeibe egy alternatív kiállítás segítségével.
Egy biztos, a nagy pazarlás és a túlfogyasztás rendkívül sok hulladékkal jár együtt. A természetet pedig fokozatosan pusztítjuk. Talán a slow életmód lehet a megoldás?
A budapesti Ludwig Múzeum Lassú élet kiállítását ajánljuk nektek ezen alkalommal.
Sőt mi több, Készman József és Üveges Krisztina közös tárlatvezetésén vehetünk részt szeptember 4-én, szombaton, 15 órától.
Helyszín: Budapest, Komor Marcell u. 1
A kiállítás szeptember 5-ig tekinthető meg.
Zeneóvoda Herczeg Flórával

Egy ingyenes bemutató foglalkozást kínál a Lollok-Ház. Októbertől indul a Zeneóvoda és most szombaton lehetőség nyílik megismerkedni a Kodály elveken alapuló foglalkozásokkal. Herczeg Flóra szervezésében valósulnak meg a foglalkozások.
Igény szerint fognak kialakulni a csoportok.
Időpont: Szeptember 4, szombat 10 óra
Helyszín: Eger, Almagyar u. 20
Mozdulj, válassz sportot Egerben!

Mozogjunk kicsit, úgyhogy fel a kanapéból! Azaz Mozdulj, válassz sportot Egerben! című program lesz a hétvégén.
9. éve rendezi meg az Egri Norma Alapítvány a sportválasztót Egerben, az Agria Park udvarán. Idén sem lesz ez másképp. Szeptember 4-én, szombaton, 13 órától akár több sportágban kipróbálhatják magukat az érdeklődők.
Itt kiválaszthatod magadnak a legtesthezállóbb edzésformát, ami akár az életed részévé is válhat.
Egészség, mozgás, fitnesz, teljesítmény, siker!
További részletek IDE KATTINTVA érhető el.
Évszakváltó zenés vers-est

A dub techno és az irodalom kedvelők garantáltan nem fognak unatkozni.
OhmikRon és TapeAir ismét egy egyedi hangzást hozott el nekünk Évszakváltó zenés vers-est formájában, amit majd online platformon meghallgathatunk.
Vajon hogyan szólna Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért című költeménye megzenésített verzióban?
Ha kíváncsi vagy, akkor szeptember 5-én, vasárnap, 18 órakor meghallgathatod a zenei produkciót.
Az esemény IDE KATTINTVA lesz elérhető.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













