Lépjen kapcsolatba velünk

Sportágválasztó: Több mint húsz egri egyesület csinált kedvet a mozgáshoz – videó

Sportágválasztó: Több mint húsz egri egyesület csinált kedvet a mozgáshoz – videó

Ez a cikk több, mint 4 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Huszonegy egri sportegyesület mutatkozott be szombaton a már hagyományosnak számító szeptemberi sportválasztón az Agria Park díszkertjében. Az Egri Norma Alapítvány a „Mozdulj, válassz sportot Egerben!” programja 2013 óta biztosít a helyi kluboknak bemutatkozási és utánpótlás toborzási lehetőséget.

Szinte minden sportot ki lehetett próbálni, az aikidótól, a teniszien, a jógán, sportlövészeten, hastáncon, amerikai focin keresztül egészen a mazsorettig a „Mozdulj, válassz sportot Egerben!” programon.

Somogyi Mónika az Egri Norma Alapítvány szakmai vezetője kiemelte,

a rendezvény célja, hogy kedvet csináljanak a sporthoz a gyerekeknek, egy helyen találjanak meg minden információt az Egerben működő sportegyesületekről, lehetőségekről és nem mellesleg ki is próbálhassák azokat.

Az esemény iránt idén is nagy volt az érdeklődés, több mint húsz egyesület mutatkozott be standjánál és a színpadon egyaránt.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL