Lépjen kapcsolatba velünk

Koronavírus – 19 új fertőzött Heves megyében

KEMÉNY Ferenc

Koronavírus – 19 új fertőzött Heves megyében

Ez a cikk több, mint 4 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A beoltottak száma 5 850 887, közülük 5 558 919 fő már a második oltását is megkapta, 565 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 458 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 816 680 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Megyénkben újabb 19 fertőzöttet azonosítottak.

Elhunyt 4 beteg, így az elhunytak száma 30 118 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 779 433 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 7129 főre emelkedett. 343 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 40-en vannak lélegeztetőgépen.

A koronavírus ellen az egyetlen hatékony megoldás az oltás. A legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérik őket, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb.

A delta vírusmutáns több európai országban és már hazánkban is terjed. Az oltás azonban működik, minden más védekezési módszernél hatékonyabb. Ezért már nem a korlátozásokkal, hanem az oltással tudunk leghatásosabban védekezni a járvány ellen.A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni: www.eeszt.gov.hu

Forrás: koronavírus.gov.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.