Pénteken többek között a vasútállomáson és a Dobó téren is találkozhatunk velük, este pedig a zeneiskolában adnak koncertet.
Utóbbi Facebook-eseménye itt található.
Október 1-én pénteken, a Zene Világnapja alkalmából újra belecsapunk a lecsóba – fogalmazott a programmal kapcsolatban az Eger Híreknek az egri Farkas Ferenc Zeneiskola igazgatója. Gulyás László ismertetése szerint azok a gyerekek, akik nemrég a 24 órás szolfézsórán is részt vettek, most több helyszínen is szórakoztatják majd a nagyérdeműt. 13:47 perckor a vasútállomáson kezdenek énekelni, 14:30-kor a közeli, Széna téri Spar áruháznál lesznek, 15:15-kor a Dobó téren, aztán 16 órakor a Hibay Károly utcai óvodánál is belehallgathatunk a műsorukba. – Mint látható, jól kitalált a menetrend, hiszen a budapesti gyorsvonat érkezéséhez is igazították az időpontot, és ahhoz is, amikor a legtöbb szülő a gyermekéért megy az oviba. Ezek 5-10 perc hosszú flashmob előadások lesznek.

16 és 17 óra között, ha az időjárás engedi, zongoramuzsika lesz hallható a kis-Dobó tér hídján, nagyszerű klasszikus zenei előadással és más műfajokkal, például jazz-el, a zeneiskola előtt pedig népzenei produkciókkal kápráztatják el a közönséget. Végül, a Zene Világnapja alkalmából szervezett koncert 18 órakor veszi kezdetét az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola nagytermében, ahová szeretettel várják az érdeklődőket. Ott a klasszikus- és népzenén át a könnyűzenéig sok stílus előfordul majd – zárta szavait Gulyás László, ezzel emlékeztetve arra, hogy már a világnap kitalálója, Yehudi Menuhin is megfogalmazta, hogy nem csak a komolyzenére gondol ezzel.
Korábban írtuk
Szolfézsöröm – Így zajlik a 24 órás szolfézsóra az Egri Farkas Ferenc Zeneiskolában – videó
24 órás szolfézs órát tartanak a zeneiskolában
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















