Keleti turnéra indul az együttes, a most megnyílt Expo mellett Azerbajdzsánban és Törökországban is fellépnek.
Dubaiban, a Világkiállításon két nagykoncertet ad a Kerekes Band, a központi nagyszínpadon 15 ezer ember előtt lépnek fel – árulta el az Eger Hírek kérdésére az együttes furulyása, frontembere, Fehér Zsombor.

– Egy ilyen nagyszabású programhoz valami különlegesség is „dukál”.
– Kollaborációt kértek a szervezők. Az arrafelé nagy ismertségnek örvendő, arab Hayajan együttessel is előadunk egy dalt, de maga a koncert egy órás lesz. És mindez kétszer. Ifj. Szerényi Béla, ismert néptáncost is visszük magunkkal, a műsorunkban az autentikus népi elemektől egészen a Kerekes Bandre jellemző nagyterpeszes rock ’n rollig mindent bemutatunk. Aztán Bakuban is két koncertet adunk, Isztambulban pedig játszani fogjuk az egri Török Fürdőben debütált török slágert.
– Ennyire híre ment a koncertfilmnek?
– Azokban a türk országokban, amelyeknek a zenéit játszottuk, nagyon híres lett a produkciónk. Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Törökország, Türkmenisztán és Üzbegisztán nagyon megszeretett minket. De egyébként is nagy koncertmúlttal rendelkezünk mostanra, mintegy 29 országban léptünk már fel.
– Például hol?
– Hosszában mondjuk Jamaicától Kazahsztánig, széltében Finnországtól Portugáliáig. Dubai lesz a 30. ország a sorban.
Íme egy dal a Török Fürdőből:
– Visszatérve a koncertfilmekre: nem tudtatok munka nélkül ülni a járvány alatt?
– Nem. És mivel a pandémia nem engedte, hogy élőben lépjünk fel, a kreatív energiáinkat ezekbe a projektekbe fektettük. És megérte, hiszen ahogy említettem, a török fürdőben rögzített produkció nagy sikerrel ment a türk országokban.

– Egy helyi vendéglátóhelyen biztosan nagy cimborák lennétek az ottani népekkel.
– Egész biztos, hogy Törökországban majd nem engednek el hamar az értünk rajongók. De például játszottam én már kazah dalt hajnali fél 4-kor repülőtéren. Igaz, Almatiban volt. A biztonságiak bombának nézték az effekt pedálomat, le akarták foglalni. Nem hittek nekem, így végül zenélni kezdtem nekik, utána nem volt probléma.
– A családnak biztosan hiányozni fogsz.
– Az biztos, de ők is alig várták, hogy újra azt csinálhassam, amit igazán szeretek. És büszkék is rám, ránk, hogy – ahogy mondani szoktam – az ethno funk üdvözítő igéjét ilyen messzire eljuttatjuk. Aztán, hogy ők se maradjanak ki a keleti életérzésből, a turné után, szigorúan az őszi szünetben majd elviszem őket Egyiptomba. A gyerekek már nagyon várják, hogy láthassák a piramisokat. Én pedig nagyon várom, hogy Dubaiban a világkiállításon, aztán Bakuban és Isztambulban játszhassak a Kerekes Banddel!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















