Lépjen kapcsolatba velünk

Közgyűlés – óvodák átszervezéséről, parkolásról és ipari parkról is tárgyalnak a képviselők

Eger - városháza

Közgyűlés – óvodák átszervezéséről, parkolásról és ipari parkról is tárgyalnak a képviselők

Ez a cikk több, mint 4 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A szünet után folytatódik a közgyűlés.

16:33 Véget ért a közgyűlés nyilvános része.

16:21 Keresztes Zoltán javasolja, hogy a termálfürdő az éjszakai fürdőzés időpontjait és a vetített filmeket tegye közzé a honlapjukon. Farkas Attila alpolgármester elmondta, több területen, többek közt a Rókus köz környékén is tapasztaltak illegális hulladéklerakást. Orosz Lászlóné kiemelte az egyetlen anyag amiből igazán betekintést nyerhetnek a cég életére az Agria Humán Kh. beszámolója. Mirkóczki Ádám elmondta – a cégek veszteségének elsődleges oka a pandémia, tavaly az első félévben elvesztették a bevételük jelentős részét.

15:50 Az EVAT Zrt. Törzsház évközi beszámolója következik. Orosz Lászlóné ügyrendi hozzászólást intéz, több kérdést szeretne intézni az ügyvezetőknek. A polgármester 6 perc hozzászólást ad a képviselőknek. Sós Tamás Juhász Gézától kérdezi, hogy a gépparkkal kapcsolatban milyen fejlesztést hajtanak végre. Ezekkel mennyire tudják tisztán tartani a közterületeket? Többlépcsős gépfejlesztés zajlik, több mint 300 milliós fejlesztés, októberben kapnak új többfunkciós erőgépeket. Orosz Lászlóné a vezérigazgatót, Juhász Évát kérdezi a jogi divízióról, működik e még, ki könyvel az EVAT készíti-e a beszámolókat, ezekből semmit nem lehet megállapítani. Juhász Éva válaszol, jogosult a divíziók átszervezésére a zrt., jelenleg 5 divízió van, nem terveznek átalakítást. Parkolóházról elmondta, a számlákat megkapják, fizetik. Eredménykimutatást alkalmaznak a könyvelésben. Berecz Mátyás a turizmussal kapcsolatban tesz fel kérdést a termálfürdő vezetőjének. A pandémia egy része alatt nem volt forgalom, hogy ítéli meg az év elején számított látogatói forgalom milyen mértékben valósult meg eddig. Beresnyák Gyula 70%-os teljesítéssel számol a 2019-es forgalomhoz képest, bízik benne, hogy nem lesznek további lezárások. Pápai Ákos lakossági problémát hoz fel, a kommunális hulladékot szállító kukáskocsi bemegy egyes utcákba, a zöldhulladékos pedig csak az utca elejéig. Hozzáteszi – nem várható el az idősektől, hogy a zöldhulladékot kivigyék az utca elejére. Orosz Lászlóné kérdezi, hogy lesz mínusz 79 millióból nyereséges évzárás a Városgondozástól, mennyi önkormányzati támogatást kaptak? A hulladékgazdálkodástól kérdezi, mi okozta a veszteséget? A városfejlesztéstől kérdezi, miért nem írta alá a beszámolót és tulajdonképpen mit csinál a cég? 2021-ben 19 millió forint igénybe vett szolgáltatás jelent meg, milyen összegű támogatást kapott a cég? Juhász Géza válaszol, a vírushelyzet átírta a költségvetést, lehetett volna nagyobb is a veszteség, a teljesítőképesség határát súrolt a cég, így jött ki a 100 milliós veszteség. Idei évre vonatkozóan 74 millió mínuszuk van, a kimutatásban elírás lehet, 150 milliós veszteség van prognosztizálva erre az évre. Juhász Tamás válaszol a 2020-as beszámolót már ő írta alá, mert május 1-től az ügyvezető, tevékenységük nem változott, projektmenedzsmentet végeznek. Külsős szolgáltatót is igénybe vesznek, mert 2 főállású dolgozójuk van, támogatást nem kapnak az önkormányzattól. Nagy Mihály a hulladékgazdálkodási cég vezetője válaszol, egy szerződés miatt 70 millió forintos mínuszuk van, ezt próbálják kompenzálni más hulladékgazdálkodási bevétellel.

15: 14 A parkolás kérdésével folytatódik a napirendi pontok tárgyalása. Pápai Ákos szerint a parkolás közelít a katasztrófához Egerben. Mirkóczki Ádám arra kéri a képviselőket, hogy bárkinek, akiknek módosításra, szigorításra vagy egyéb a problémát megoldó javaslata van terjessze elő. Keresztes Zoltán érdeklődik, hogy volt e lakossági fórum a kérdésében, többen megkeresték a Jankovics utcaiak és a környékbeleik, kifogásolták az árat is. A polgármester elmondta, volt egyeztetés, az alapján kerül a közgyűlés elé az előterjesztés. Berecz Mátyás tapasztalta, hogy több vállalkozó is a haszongépjárműveik parkolására használják a közterületet, van amelyik csak raktárként működik. Minczér Gábor kiemelte 5000 autóval van több Egerben mint korábban, jóval több az autó mint a parkolóhely. Császár Zoltán hozzászól, a Szépasszonyvölgyben és Felnémeten a négysávos úton is problémás a parkolás. Keresztes Zoltán az Olasz utcában ajánlja egy parkoló kialakítását. Komlósi Csaba külföldi példákat hoz az autókérdés megoldására, pl. a Tesco parkolóját szerinte lehetne éjszaka használni és őrzötté tenni. Császár Zoltán azt mondta irigyli a törököket, mert 1552-ben még nem volt gondjuk Egerben a parkolással.

15:07 Komlósi Csaba javasolja a Környezetvédelmi Közbeszerzési Etikai Kódexhez, más néven a Zöld Kódexhez való csatlakozást, mely részletes szabályzatot fogalmaz meg a közbeszerzési eljárások lebonyolítására vonatkozóan, mely kitér az eljárások tervezésére, megvalósítására és a szerződések teljesítésének ellenőrzésére is. Császár Zoltán felszólalt, rettenetesen szemetes Eger határa, szerinte először ezt kellene rendbe tenni. Pócs Alfréd is egyetért vele. Berecz Mátyás hozzáteszi ez a kódex arra vonatkozik, hogy a következő beruházásokat környezetbaráttá tegye. Bódi Zsolt hozzátette – az építési vállalkozások elektronikus naplót vezetnek, el kell számolniuk azzal, hogy a törmeléket hova teszik. Elfogadták a javaslatot.

14:55 Ipari park létrehozása van a napirenden és az azzal kapcsolatos ingatlanfejlesztés. Mirkóczki Zita Andornaktályával együttműködve tervezi a déli ipari park fejlesztését. Elsődleges cél most a dokumentáció előkészítése, hogy TOP-os kiírásokon pályázni tudjanak majd. Sós Tamás felhívta a figyelmet a déli iparterület a Lajosvárosban valósulna meg, ahol már most is problémás a közlekedés. Kéri, hogy foglalkozzanak a közlekedés kérdésével is. 10 igen, 4 tartózkodással elfogadták.

14:42 Az önkormányzat az állami tulajdonú ingatlanok térítésmentes önkormányzati tulajdonba adását kéri. Parkolót alakítanának ki a város több pontján, többek közt jelenleg MÁV tulajdonú területen. Orosz Lászlóné a következő közgyűlésre a parkolók kialakítására kér becsült árat. Elfogadták az előterjesztést az önkormányzati tulajdonba vételről.

14:27 Önkormányzati lakások bérlőkijelöléséről tárgyalnak. Nem volt hozzászólás. A Harlekin Bábszínház és a kórház dolgozóinak igényeltek lakást a garzonházban. Megszavazták.

14:18 2022-2023. évi számlavezetés és 2022. évi bankszámla-hitelkeret igénybevételéről tárgyalnak. Mirkóczki Ádám hozzáteszi több bank ajánlatát is bekérték. Orosz Lászlóné kérdezi, azt mondta eddig a polgármester, jó a gazdálkodás, nem kell hitelt felvenni, most viszont mégis 1 milliárd forintól tárgyalnak. A polgármester azt mondta, a hitelkeret csak egy biztonsági eszköz. Mentőövként szolgál nem várt eseményekhez, pályázatok önerejéhez. Minczér Gábor furcsának találja a vitát, ugyanis ez egy bevett szokás, mert minden évben megkérik az 1 milliárd forintot, de nem kellett hozzányúlni. 12 igen, 3 tartózkodással elfogadták.

14:16 Étkezési díjakat tárgyalják. Elfogadták, úgy mint az önkormányzat és az önkormányzati intézmények előirányzatainak módosítását, támogatását.

14:12 Az önkormányzati óvodák átszervezéséről tárgyalnak, ugyanis körzetenként eltér az azonos munkakörhöz tartozó dolgozók feladata köre, így különbségek mutatkoznak a három körzet szakmai munkáját illetően. Egy körzetet alakítanának ki, egy igazgatóságot hoznak létre. Ésszerűsítésről, gazdaságosságról és hatékonyságról van szó – Földvári Győző szerint. Ez az átalakítás a gyerekeket és az óvónőket nem érinti. Az indokolja, hogy minden óvodában más a rendszer. Orosz Lászlóné arról érdeklődik, hogy történt e a szülőkkel egyeztetés. Császár Zoltán kérdezi hogy, a jelenlegi óvodavezetőknek, helyetteseknek mi lesz a továbbiakban a feladatuk. Két vezető nyugdíjba vonul, alacsonyabb státuszba senki sem kerül – válaszolt Mirkóczki Ádám. Tagóvodavezetők maradnak az óvodavezetők – teszi hozzá Földvári. Pápai Ákos elmondta, a tapasztalatai szerint ahol a tagintézmény vezető egyben óvodai csoportot is vezet, az nagyfokú leterheltséggel jár. Azt gondolja, hogy azok a gyerekek is megérdemlik a 100 %-os ellátást, ahol a vezető a csoportvezető is. A gyerekeken nem lehet spórolni. Mirkóczki szerint a tagóvoda vezető nem végez nevelői munkát. Orosz Lászlóné az előterjesztésben nem látja a szülők véleményét, az ilyen átszervezésnél fel kell fedni a hátrányokat is, alaposan mérlegelni kell a döntés előtt. A polgármester kiemelte – nem fog kimaradni a szülők véleménye. Ez még csak kiindulási pont a mostani előterjesztés. Minden óvoda megtartja a specifikumát, ez inkább operatív átszervezés – teszi hozzá. Farkas Attila alpolgármester felszólalt, az óvodavezetőknek is előírás az óvodai csoport vezetése, hozzátette, már az előző ciklusban is foglalkozott az egy körzetesítéssel a testület. Orosz Lászlóné felszólalásában kiemelte, már az előző ciklusban is kifogásolták a szülők a központosítást. Mirkóczki Zita felszólal, szerinte ez egy szerkezeti átalakítás, egy vezetőséget és átláthatóságot jelent csak az előterjesztés, egyéb változást nem. Keresztes Zoltán elfogadhatónak tartja az egységesítést, ha az óvodásokat nem éri változás. Földvári hozzáteszi, meghatározott óraszámban kell a csoportban feladatot ellátni az óvodavezetőknek is, a beolvadással történő átalakítás a legpraktikusabb úgy véli. Szavaznak az elvi fenntartói döntésről. 10 igen, 1 nem, 4 tartózkodás mellett elfogadták.

13:45 Folytatódik a közgyűlés.

Kövesse velünk a városi közgyűlés eseményeit! Percről-percre
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová sikerült eljutnia nyaralni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.