Lépjen kapcsolatba velünk

Vereséggel kezdte szereplését az NB II keleti-csoportjában Eger férfi kosárlabda csapata

Maba

Vereséggel kezdte szereplését az NB II keleti-csoportjában Eger férfi kosárlabda csapata

Ez a cikk több, mint 4 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az NB I/B-ből való kiesés sok változást hozott a Leányka úton.

A keret jelentősen kicserélődött, a távozó Váczi Péter helyét Máté Balázs foglalta el, az együttes pedig – a korábbi EKE-Eger-KOK helyett – Eszterházy SC néven szerepel. Fejest ugrottak az ismeretlenbe kosarasaink, hiszen kevés információval rendelkeznek az NB II keleti-csoportjának mezőnyét illetően.

Az első erőpróbát a Cívis KK U23 jelentette hazai környezetben. A pontszegény kezdés ellenére az első negyed végén minimális különbségű előnyt birtokoltunk. A folytatásban a cívis fiatalok vezettek, azonban Klepej sikeres tripláival tartottuk a lépést. Az utolsó felvonásban az addig jól játszó Pomázit sérülés miatt elvesztette az ESC, Baumann és Papp Bendegúz pedig kipontozódott. Ezekkel a nehézségekkel már nem tudtak megküzdeni a hazaiak, a debreceniek ezt kihasználva 72-65-ös sikerrel távoztak az Eszterházy-csarnokból. 

Férfi kosárlabda NB II., keleti-csoport, 2. forduló
Eszterházy SC – Cívis KK U23 65-72 (12-11, 17-21, 21-17, 15-23)

Eszterházy-csarnok 50 néző. Játékvezetők: Fehérvári G., Mezei T.
Eszterházy SC: POMÁZI 18/12, Papp B. 16/3, KLEPEJ 27/27, Kátai, Baumann 4/3. Cs.: Bocsi A., Kelemen A. Edző: Máté Balázs.

A játéknap további eredményei:
DEAC II. – Mezőberényi KK 124-70
Gyulai Color KE – Tiszakécske VSE 69-67
Békéscsabai KK/B – Kiskunfélegyházi KC 64-80
Vasárnap:
Békéscsabai KK – Szolnoki Olajbányász II. 
BKG-Príma Akadémia Debrecen – Sunshine-NYIKSE

Forrás: Agriasport
Fotó: Lénárt Márton

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL