Jó reggelt, Eger! Október 12-ik napjára, keddre virradt. Ma is folytatódik a hamisítatlan őszi idő, így reggel érdemes lesz rendesen felöltözni, mert napközben sem lesz melegebb 15-16 foknál. Reggeli összefoglalónkban mutatjuk a hétfő legfontosabb híreit, így például azt is, hogy a korábbi elutasítás után az egri vendéglősök mégis megkapják az engedélyt a téliesített teraszokra. Ez azt jelenti, hogy idén télen sem kell nélkülöznünk a fűtött teraszokat Egerben, így nyugodt szívvel fogyaszthatjuk majd a forralt bort és az egyéb téli finomságokat. Írtunk arról is, hogy holnap drágul az üzemanyag, így érdemes lehet ma megtankolni az autót, de beszámoltunk arról is, hogy október utolsó szombatján, Halloween előtt igazi horror-cunami tartja majd rettegésben a műfaj kedvelőit, persze, ha betérnek az egri moziba. Hoztunk egy videóriportot is a Várállomás melletti kereszteződésről, aminek elkezdődött az átépítése, ezért az autósok egy újabb terelést kaptak a nyakukba, aminek következtében az egyébként csendesnek mondható Egri Csillagok utca egy időre masszív átmenő forgalmat kapott, a Tetemvár utca lefelé pedig idegtépő várakozást tartogat a csúcsforgalomban. Minden fontosabb hír ma is összegyűjtve, de nem felejtettük el a friss horoszkópot, az aktuális kalendáriumot és a napi időjárás-jelentést sem betárazni ma reggelre. Nagyszerű keddet, jó reggelt, Eger!
2021. október 12., kedd
Ilyen idő lesz ma
Az összefüggő felhősáv és csapadékzónája kedd délelőtt délkelet felé elhagyja az országot.
Napközben a fátyol- és gomolyfelhős ég mellett több-kevesebb napsütés várható, helyenként – főleg az északi tájakon – alakulhat ki gyenge eső, zápor. Az északias szél hétfőn és kedden is főleg a Dunántúlon élénkül meg, a Kisalföldön erős lökések is előfordulhatnak.
A legmagasabb nappali hőmérséklet ma általában 10 és 16 fok között alakul.
Egerben kedd reggel 8, 9 fokot mérünk.
Kitekintő – élőben a Dobó tér
Kamerakép forrása: Eger.hu
Ma őket ünnepeljük
Névnap
Miksa, Rezső, Edvin, Edvina, Maximilián, Misa, Pilár, Szeráf, Szerafin, Szerafina, Tirzusz, Fáta
A Miksa név eredete és jelentése
A héber eredetű Mihály régi magyar alakjának a Mikhál nevének önállósult becézése vagy a Miklós régi magyar becézése.
A Miksa név jellemzése
A saját érzései életének irányítója, mivel érzései vezetik. Tanulnia kell az önbecsülést és az önbizalmat. Képes tenni másokért de nem teszi önzés nélkül.
A Rezső név eredete és jelentése
Magyar eredetű, a Dezső mintájára alkották meg a Rudolf magyar másából. Jelentése ismeretlen.
A Rezső név jellemzése
Bátor, de nyugodt természetű, akit nehezen lehet kibillenteni lelki egyensúlyából. Hobbija az öltözködés, a divat követése.
Kutya névnap:
Füge, Léni
Cica névnap:
Dönci, Trix(i)
Hörcsög névnap:
Ziza
Születésnaposok
1882 – Gulácsy Lajos magyar festőművész († 1932)
1933 – Déry Gabriella magyar opera-énekesnő († 2014)
1935 – Luciano Pavarotti olasz operaénekes, tenor († 2007)
1946 – Sárosi László olimpiai bajnok vízilabdázó
1948 – Rick Parfitt Status Quo zenekar ritmusgitárosa, énekese († 2016)
1957 – Csillag Endre gitáros. Játszott többek közt az Edda Művekben és a Bikini együttesben.
1985 – Darázs Péter magyar gyorskorcsolyázó
Erről híres a mai nap
- Ma van Kolombusz napja – Uruguay, Venezuela, Chile, Paraguay, Mexikó, Argentína, Costa Rica, Kolumbia:: Amerika felfedezésének napja.
Ezen a napon történt
1492 – Kolumbusz Kristóf kiköt a Bahama-szigeteken, a mai San Salvadoron: „felfedezi Amerikát”.
1810 – Az első „Oktoberfest” Bajorországban, a bajor királyság München polgárait Ludwig koronaherceg és Therese von Sachsen-Hildburghausen esküvői ceremóniájára invitálja.
1847 – Ernst Werner von Siemens német feltaláló megalapítja a Siemens AG & Halske céget.
1872 – I. Ferenc József király szentesíti a kolozsvári egyetem felállításáról szóló törvényt.
1902 – Leleplezik Fadrusz János Mátyás király-szobrát a kolozsvári főtéren.
1902 – A magyar labdarúgó-válogatott lejátssza első hivatalos mérkőzését Bécsben, mely a „sógorok” 5:0-s győzelmével végződik. A magyar csapat balösszekötője Hajós Alfréd, a kétszeres olimpiai bajnok úszó.
1928 – Először használnak vastüdőt (egy bostoni gyermekkórházban).
1933 – Megnyílik az Alcatraz, mint szövetségi börtön.
1964 – Útnak indul az első többszemélyes szovjet űrhajó, a Voszhod–1.
2002 – Terrorista merénylet történik Balin. Turisták által látogatott több szórakozóhelyen két bomba robban, 202 embert megölve és további 300-at megsebesítve.
2003 – Michael Schumacher hatodik világbajnoki címe a Formula–1-ben, mely csúcsot jelent a sportág történetében.
2005 – Pályára állítják a második kínai űrhajót, a Sencsou–6-ot.
Az előző nap legfontosabb hírei
Szerdától drágul az üzemanyag
Idén télen mégis lesznek fűtött teraszok az egri utcákon
Éjszakai borzongás vár a moziban
Útlezárás – Mutatjuk, hogyan közlekedünk a Várállomásnál – videó
Árnyékbokszolás közben bezúzták a Dobó téri kollégium ablakát
Balesetek hétvégéje volt megyénk útjain
Kigyulladt egy ház Andornaktályán
EH podcast – „A duhajok leülnek, a szerelmesek feljönnek” – Zsibi, a legendás egri lemezlovas és rádiós mesél a régi időkről
Foci – Kikapott az Eger a Kisvárda csapatától
Itt tudunk vért adni a héten
✨ A keddi horoszkóp ✨
(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!











