Jó reggelt, Eger! Október 15-ik napjára, péntekre virradt. Néhol ködösen, párásan és meglehetősen hűvösen indul a hét utolsó munkanapja, így érdemes jó melegen felöltözni, ha elindulunk otthonról. Mozgalmas napot hagytunk magunk mögött, ugyanis a csütörtök számos meglepetést tartogatott. Például a hirtelen leesett első hó a Bükkben döntögetett fákat, míg Egerben az Agria Parkban keresték Mozartot, amiről hoztunk egy videóriportot is. Írtunk arról is, hogy 100 éve vette fel Dobó István nevét az egri gimnázium, valamint kibontottuk azt a témát is, hogy bár a 2019 novemberi közgyűlésen döntöttek arról, hogy eltörlik az építményadót a nyugdíjasoknak, illetve több kedvezményezettnek, ha viszont nem figyelnek, mégis fizethetnek adót az érintettek az egri lakásuk után. Mutatjuk ezzel kapcsolatban is a megoldást. De nem csak ezek a témáink voltak tegnap, mutatjuk az összes fontosabbat, illetve azt is, hogy milyen időnk lesz a napokban, mit ír mára a kalendárium és mit ígérnek erre a péntekre a csillagok. Jó reggelt, Eger!
2021. október 15., péntek
Ilyen idő lesz ma
A következő napokban egyre inkább megjelennek az őszi időjárás klasszikus elemei, vagyis nagyobb területen válik párássá a levegő, köd képződik, azonban ez napközben majd feloszlik. Ezt követően száraz, napos idő várható, a hőmérséklet pedig szép lassan emelkedni kezd – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Ma néhol csak nagyon lassan, komótosan oszlik fel a köd, rétegfelhőzet, de ezt követően gyengén felhős, napos idő várható, északnyugaton, délen némileg több felhővel. A északias szél jobbára mindenütt mérsékelt marad.
A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 12 és 16 fok között alakul.
Egerben péntek reggel 2, 3 fokot mérünk.
Kitekintő – élőben a Dobó tér
Kamerakép forrása: Eger.hu
Ma őket ünnepeljük
Névnap
Teréz, Aranka, Aurélia, Auróra, Berény, Dominik, Hedda, Hédi, Hedvig, Rella, Relli, Rézi, Tegza, Tekla, Tereza, Teréza, Terézia, Teri, Terka, Tessza, Vilma
A Teréz név eredete és jelentése
A görög eredetű Teréza rövidülése. Jelentése: nyár, hőség, forróság, vadászni.
A Teréz név jellemzése
Motivációját az elismertség, a megbecsültség motiválja, szereti, ha elismerik munkáját. Könnyen lelkesedik, de kritikát nem fogad el.
Kutya névnap:
Rudi, Ubul
Cica névnap:
Elza, Rudi
Hörcsög névnap:
Prücsök
Születésnaposok
1893 – Uhlyárik Jenő olimpiai ezüstérmes vívó, sportvezető, honvédtiszt († 1974)
1947 – Fazekas László magyar olimpiai aranyérmes labdarúgó, edző
1959 – Rudolf Péter Kossuth-díjas magyar színész
1961 – Lengyel Ferenc magyar rendező és színművész
1978 – Járai Máté Jászai Mari-díjas magyar színész
1988 – Mesut Özil török származású német válogatott labdarúgó
Erről híres a mai nap
- Ma van a Fehér bot (a vakok és gyengénlátók) nemzetközi napja (1988 óta)
- Ez a nap az Ölelés világnapja
- Ma van a Falusi nők világnapja (1996 óta)
- Ma van a kézmosás világnapja (UNESCO)
- Ezen a napon van Strassburgi Szent Aurélia emléknapja a római katolikus egyházban
- Népszokás: Baranyában Teréz napján kezdik meg a szüretelést, a darálást és persze a préselést. Teréz napja Bácskában és Bánátban asszonyi dologtiltó nap. Ilyenkor nem szabad mosni, kenyeret sütni. Az idősebb generáció tagjai a mai napig betartják a tilalmat.
Ezen a napon történt
1529 – I. Szulejmán szultán felhagy Bécs ostromával, miután a Salm Miklós által hősiesen védelmezett várost nem tudta elfoglalni, és 40 000 emberét is elveszítette.
1619 – Bethlen Gábor erdélyi fejedelem birtokába kerül a pozsonyi várban őrzött Szent Korona.
1685 – Ahmed váradi pasa Váradon elfogatja Thököly Imrét azzal a szándékkal, hogy őt a bécsi udvarnak kiszolgáltatva békét vásároljon.
1750 – Megindul a menetrendszerű postakocsijárat Bécs és Buda között. A kétnapos utat 15 forintért, azaz két borjú áráért tehette meg az utas.
1815 – Megkezdődik Bonaparte Napóleon száműzetése Szent Ilona szigetén.
1848 – A Jellasicsot üldöző magyar hadsereg Pozsonytól délre átlépi az osztrák-magyar határt.
1944 – Sikertelen kiugrási kísérlet a második világháborúból. A Rádióban beolvassák Horthy Miklós kormányzó proklamációját a fegyverszünetről. Otto Skorzeny SS-különítménye elrabolja ifjabb Horthy Miklóst. Német csapatok megszállják a budapesti hidakat, a nyilasok elfoglalják a Rádiót. Szálasi Ferenc és az általa vezetett Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom átveszi a hatalmat Budapesten, Vörös János vezérkari főnök parancsot ad a harc folytatására.
1944 – A magyar hatóságok elrendelték Ungvár kiürítését, s ezzel gyakorlatilag megszűnt a magyar közigazgatás egész Kárpátalján.
1993 – A Magyar Légierő 28 db MiG–29-est kap Oroszországból, az államadósság fejében. A gépek egy hullámban érkeztek meg a kecskeméti repülőtérre.
1997 – A ThrustSSC nevű sugárhajtású jármű 1228 km/h-ra javítja az autók szárazföldi sebességi rekordját.
2006 – Az olaszliszkai lincselésnek áldozatul esik Szögi Lajos tiszavasvári tanár
Az előző nap legfontosabb hírei
Ha nem figyelnek, mégis adót fizethetnek a nyugdíjasok az egri lakásuk után
A gombatermesztő üzemtől egészen a tányérig – videó
100 éve vette fel Dobó István nevét az egri gimnázium
Mozart járt az plázában! – videó
Ismét járhatók a havazás miatt korábban lezárt utak a Bükkben
Hótakaró borítja az ország tetejét – videó
Világhírű cég mutatja be novemberben egyedülálló metszési módszerét az Egri Borvidéken
Elindult a közönségszavazás az ország kedvenc kilátójára és turistaházára. Heves megyeire is lehet voksolni!
Azt hitte, hogy egy hollywoodi színésszel levelezik, de csalás áldozata lett
Eltiltották a vezetéstől, mégis a volán mögé ült
Közmunka lett a vége a talicskalopásnak
Sakk – Gledura Benjamin egri nemzetközi nagymester újabb rangos versenyt nyert az Egyesült Államokban
Vízilabda – A Fradi ellen játszik a négy közé jutásért a Tigra-ZF-Eger
✨ A pénteki horoszkóp ✨
(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!











