Lépjen kapcsolatba velünk

Újabb kadét sikerek a Wignerben

Pákozd

Újabb kadét sikerek a Wignerben

Ez a cikk több, mint 3 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Október 1-jén, a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával rendezték meg Pákozdon a Honvéd Kadét Kupa 2021/2022. tanévi versenysorozatának első megmérettetését, az Országos ifjúsági honvédelmi járőrversenyt. A 10 km-es pályán és annak több állomásán többek között lövészetet és akadálypályát kellett teljesíteni, valamint a Velencei tavon evezési feladatot kellett végrehajtani az 51 induló csapatnak.

A Wigner kadétok csapata, Csík Levente, Juhász Buda, Kerek Krisztián és Révész Krisztofer (címlapon) összetettben az országos IV. helyezést ére el, a lövészet versenyszámban pedig I. helyen végzett.

Az október 13-án megrendezett Országos Haditorna Verseny megyei döntőjén az iskola kadétjai két csapattal vettek részt. Az erőpróbán részt vevő 17 csapat egyebek mellett fegyveres váltófutásban, gránátdobásban, lézerfegyveres lövészetben és elsősegélynyújtási feladatokban mérkőzött meg egymással. Az iskola 2. számú csapata (Báder Béla, Csáki Máté, Csík Levente és Dudás Dominik) a III. helyezést érte el. A Wigner 1. csapata (Bacsó Dániel, Borók Dániel, Kerek Krisztián és Végh Máté) az I. helyet szerezte meg, így ők képviselik Heves megyét a tavaszi országos döntőn. Felkészítő tanáraik: Máté Balázs és Tóth György.

A Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 2011 óta vesz részt az Országos Kadét Programban: az elmúlt 10 év során számos országos eredményt értek el tanulóik. 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Oktatás kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.