Lépjen kapcsolatba velünk

A minél szélesebb együttműködésre apellál az egri ellenzéki induló

Gyurcsány Ferenc és Berecz Mátyás

A minél szélesebb együttműködésre apellál az egri ellenzéki induló

Ez a cikk több, mint 4 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Berecz Mátyás annak kapcsán fejtette ki gondolatait, hogy miközben ő a DK színeiben nyerte meg a képviselőjelöltséget, a miniszterelnök-jelölt nem Dobrev Klára lett, hanem Márki-Zay Péter. Interjú az ellenzéki előválasztás után.

– Elégedettség megvan?

– Mindenképp elégedettek vagyunk. Már önmagában az is sikere az ellenzéki összefogásnak, hogy sokan vettek részt az előválasztáson. Ha jól mondom, 660 ezren a második fordulóban. Öröm, hogy sok fiatal vett részt, ez bíztató a jövőre és a demokrácia ügyére nézve. Hogy megmozgatta őket a közélet. Ha a jövőévi választáson azok is elmennek szavazni, akik egyébként nem foglalkoznak társadalmi ügyekkel, és 55-60 százalék helyett magasabb lesz a részvétel, az nagyon jó lenne.

Berecz Mátyás

– Akkor is ilyen nagy az öröm, ha azt boncolgatjuk, hogy DK-s jelölt nyerte Heves megye 1. számú választókörzetét, miközben Dobrev Klára elbukott, és nem a Gyurcsány-párt adja a miniszterelnök-jelöltet?

– A saját győzelmemnek természetesen örülök. Meg is ragadom az alkalmat, hogy ezúton is megköszönjem segítőimnek, sokat dolgoztak a kollégáim szívvel-lélekkel. És gratulálok Jánosi Zoltánnak is, ellenfelemnek, aki szintén jó számokat produkált. És igen, gratulálok Márki-Zay Péternek is. Öröm azért az is, hogy Heves megyében Dobrev Klára győzött, a DK-nak és a hozzá kapcsolódó tömörülésnek jelentős eredményei születtek.

Márki-Zay Péter

– Gyurcsány Ferenc szájából elhangzott, hogy miniszterelnököt majd a felálló új kormány ad, abban pedig a DK-é lesz a legnagyobb frakció, tehát ők döntik el kit jelölnek. Működni fog így az összefogás?

– Működni fog, mert működnie kell. A következő napokban fönt, Budapesten születnek majd meg az ezzel kapcsolatos döntések, ha jóltudom, csütörtökön ülnek össze a pártelnökök. Az érintettek mind folyamatos konzultációban vagyunk egymással, egyeztetünk. Fontos, hogy már a kampányban is jó legyen az együttműködés mindenkivel az ellenzéki oldalon, hiszen ezt várja az ország is, ha kormányra kerülünk. Az alapokat tehát most fektetik majd le a vezetők, de a lényeg az, hogy minél szélesebb körűegyüttműködés legyen a pártok között, sőt, a civilekkel és úgy általában mindenkivel, annak lehet meg az eredménye.

Nyitókép: Gyurcsány Ferenc és Berecz Mátyás a Dobó téren

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL