Kereken száz éve annak, hogy a hős várkapitány, Dobó István nevét viseli Eger egyik patinás intézménye a Dobó István Gimnázium. Ezen a héten jubileumi programsorozattal ünnepelnek a dobósok. A rendezvény kedden egy flashmobbal indult.
1754 óta magasodik az iskola épülete Eger belvárosában, melyet a jezsuiták építettek. A rend feloszlása után a ciszterciek kapták meg az épületet. 1787-tol királyi gimnáziumként működött. A múlt században a hadsereg kaszárnyaként használta. 1890-ben Eger város képviselői bezáratták, hogy városi támogatással egy állami reáliskolát hozzanak létre. A hős várkapitány Dobó István nevét az intézmény 1921-ben vette fel, így hivatalos elnevezése „Egri Állami Dobó István Reáliskola” lett. Azóta viseli büszkén a nevét, a ma már Egri Dobó István Gimnázium.
Ezen a héten, október 19-e és 21-e között programsorozattal ünnepelnek. Kedden egy flashmobbal indították a napot, elénekelték a Summáját írom Eger várának, majd maga Dobó István jelenlétben letették a várvédők esküjét a diákok és a tanárok egyaránt. A nap Kürti Péter előadásával folytatódott.
Szerdán lesz az Alumni nap, amikor volt dobós diákok érkeznek, csütörtökön pedig a 100 évvel ezelőtti iskoláról tart Berkes Krisztán intézményvezető egy előadást, hogy milyen is volt akkor az élet. Délután pedig rövid megemlékezésen elhangzik egy zongoraelőadás, illetve Dobó István életénke rövid ismertetése.
Berkes Krisztián intézményvezető, egykor maga is dobós diák volt, mint mondta jó érzéssel tölti el, hogy vezetheti ezt az intézményt.
Jelenleg 680 diák jár az iskolába,a 21 osztályba. Több tagozata működik, van általános képzés, biológia tagozat, nyelvi tagozat, angol-matematika tagozat, humán tagozat és hat évfolyamos tehetséggondozó. A tanulók kétharmada lány
– teszi hozzá az intézményvezető. Ugyanis ez nem volt mindig így. 1921-ben csupán feleennyi diák járt az iskolába és csak fiúk. Ugyanúgy volt énekkaruk, kórusuk mint most, hasonló volt az iskolai élet.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














