Helló, Eger! Október 21-e, csütörtök van. Ma már változatosabb lesz az időjárás, mint az előző napokban, ugyanis megjelenik majd a szél, amivel ugyan lehűlés egyelőre nem érkezik, de sajnos már arra sem sokat kell majd várnunk, ugyanis úton van felénk egy front, ami péntekre meghozza a hideget és az esőt is. A szerda hírei közül ma reggel is hozzuk a legfontosabbakat, így például azt is, hogy elkészült az érsekkerti futókör, az ország top 100-as listáján szerepel a Szilágyi Erzsébet Gimnázium, és elstartolt Egertben a költségvetési és adókonferencia. A fontosabb hírek mellett ma reggel is frissen tálaljuk a kalendáriumot, az időjárás-jelentést, és az aktuális horoszkópot is. Jó reggelt, mesés csütörtököt, Eger!
2021. október 21., csütörtök
Ilyen idő lesz ma
Ma a déli órákban a Dunántúlon és középen, délután a Tiszántúlon is megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, beborul az ég. Ekkor előbb az északi országrészben, majd másutt is kialakulhat eső, zápor. A déli, délnyugati szél szerdán a Dunántúlon megerősödik, csütörtökön viszont már sokfelé várható viharos erejű szél.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.
Egerben csütörtök reggel 10, 11 fokot mérünk.
Kitekintő – élőben a Dobó tér
Kamerakép forrása: Eger.hu
Ma őket ünnepeljük
Névnap
Orsolya, Celina, Cettina, Hilár, Hilárion, Hiláriusz, Ilárion, Kende, Klementina, Kolombina, Larion, Laurent, Orsi, Orsika, Szelina, Ursula, Urszula, Viátor, Zelina, Zeline, Zelinke, Zselyke, Zsolt
Az Orsolya név eredete és jelentése
Latin eredetű, az Ursula névből. Jelentése: medve, kis medve.
Az Orsolya név jellemzése
Gyakran labilis, mindenre óvatosan előítélettel reagál. Érzelmi kötődés esetén képes az önfeláldozásra is.
Kutya névnap:
Duci, Sparky
Cica névnap:
Blacky, Harcos
Hörcsög névnap:
Buffy
Születésnaposok
1833 – Alfred Bernhard Nobel svéd kémikus, mérnök, feltaláló, gyáriparos, a Nobel-díj megalapítója († 1896)
1878 – Krúdy Gyula magyar író († 1933)
1927 – Körmendi János Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész († 2008)
1928 – Hámori Ottó magyar író, újságíró, színikritikus († 1983)
1939 – Varga János olimpiai bajnok magyar birkózó, a nemzet sportolója
1940 – Manfred Mann (er. Manfred Liebowitz) dél-afrikai születésű brit billentyűs, zenekarvezető (Manfred Mann Earth Band)
1941 – Jankovics Marcell Kossuth-díjas magyar rajzfilmrendező, könyvillusztrátor, kultúrtörténész, kultúrpolitikus, a nemzet művésze († 2021)
1956 – Carrie Fisher amerikai színésznő, forgatókönyvíró, író. Ismertséget Leia Organa hercegnő szerepe hozott neki az eredeti Csillagok háborúja trilógiában.(† 2016)
1957 – Steve Lukather amerikai zeneszerző, gitáros, a Toto együttes tagja.
1981 – Nemanja Vidić szerb labdarúgó
Erről híres a mai nap
- M van a Földünkért világnap
- Ez a nap Boldog IV. Károly emléknapja (2004 óta, a római katolikus naptárban)
- Ma van a Vissza a jövőbe nap – A filmtrilógia szerint 2015-ben ezen a napon érkezik meg a múltból Marty McFly és a Doki.
- Népszokás: A hajdúböszörményi pásztorok úgy tartották, ha ilyenkor szép (napos) az idő, akkor az karácsonyig meg is marad. Úgy vélték, amilyen Orsolya-napkor az idő, olyan lesz a tél.
Ezen a napon történt
I. e. 2137 – Az első feljegyzett napfogyatkozás Kínában.
1520 – Ferdinand Magellan megérkezik a Tűzföldre (Tierra Del Fuego, Argentína-Chile partvidékén).
1540 – Leonhard von Fels osztrák generális ostromolja Budát.
1587 – Magyarország áttér a Gergely-naptár használatára; ennek következtében ezért ebben az évben október 21-ét november 1-je követi.
1879 – Thomas Alva Edison bemutatja az első izzólámpát.
1921 – IV. Károly, a volt magyar király másodszorra is megpróbálja restaurálni uralmát Magyarországon.
1944 – A brit és amerikai légierő pusztító légitámadásokat hajt végre Győr, Ipolyság, Feketehalom és Ózd vasútállomásai ellen.
2015 – A Vissza a jövőbe II. című film szerint Marty McFly megérkezik 1985-ből. (Vissza a jövőbe nap; Back to the Future Day)
Az előző nap legfontosabb hírei
A gazdasági növekedés megtartása az önkormányzatokkal közös cél
Másfél millió fölött van a Vadászati világkiállítás összlátogatottsága
Már pályázhatók a NEA 2022 kiírásai a civil szervezetek számára
Elkészült az érsekkerti futókör
Az ország top 100-as listáján szerepel a Szilágyi Erzsébet Gimnázium
1956: íme az egri megemlékezés programja
Módosul a buszközlekedés Mindenszentekkor
Teljesen kiégett a fűrészárut szállító kamion pótkocsija
BizLounge – Zolcer János, Gorbacsov személyes jó barátja volt az egri üzleti klub vendége – videó
Fórumot, könyvbemutatót és kiállítást rendeztek az egri Érseki Palotában
Blaskó Balázs rendezésével indul a keresztény színházi fesztivál
Rendszeresen bántalmazta közös gyerekeik előtt élettársát a verpeléti férfi
✨ A csütörtöki horoszkóp ✨
(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!











