Lépjen kapcsolatba velünk

Koronavírus – 194 újabb fertőzött Heves megyében

Koronavirus

Koronavírus – 194 újabb fertőzött Heves megyében

Ez a cikk több, mint 4 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A beoltottak száma 5 950 259 fő, közülük 5 731 651 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 191 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 4041 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 863 419 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Megyénkben 194 újabb fertőzöttet azonosítottak.

Elhunyt 37 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 729 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 797 910 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 34 780 főre emelkedett. 2130 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 230-an vannak lélegeztetőgépen. A járvány negyedik hullámának megfékezése és az átoltottság növelése érdekében a kormány újabb védelmi intézkedésekről döntött. November elsejétől ismét kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön, az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak.

Az  állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek.  A kormányinfón már bejelentett intézkedésekről szóló kormányrendeletek már  megjelentek a Magyar Közlönyben. Részletek:  https://koronavirus.gov.hu/cikkek/megjelentek-vedelmi-intezkedesekrol-szolo-rendeletek

A kórházakban látogatási tilalmat rendelnek el és a betegek számának növekedés miatt újabb  kórházakat vonnak be a koronavírusos betegek ellátásába.

Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérjük őket, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb. 

A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon.

Mutatjuk részletesen a járványügyi intézkedésekről szóló legújabb rendeleteket
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL