A cél, hogy méltóképpen tisztelegjenek az I. világháborúban elhunyt egriek előtt, akik legalább háromszázan voltak.
Az Egri Norma Alapítvány tervezi a megvalósítást, erről ők küldtek közleményt az Eger Híreknek. Mint írták, a célkitűzés az, hogy méltóképpen tisztelegjenek az I. világháborúban elhunyt hősi halottaink előtt, egy egri emlékhely létrehozásával. A megvalósítást megelőzte egy kutatómunka, ahol összegyűjtötték az összes hősi halott nevét a Hadtörténeti Levéltár segítségével. A projekt ünnepélyes átadására szeretnék bevonni az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola ún. Katonasuli programjához tartozó diákjait és a város középiskolás diákjait is, így közelebb tudnánk hozni a korosztályhoz a téma fontosságát.
A kutatás során több mint 300 személy került beazonosításra, katonai besorolással, ranggal.
A tény, hogy Eger vonatkozásában az I. Világháborúban beazonosíthatóan ennyi katona vesztette el az életét, lesújtó és szomorú is egyben. Ez a szám feltehetően jóval több is lehet, mert a múlt homályában eltűnt sok beazonosíthatatlan áldozat – tették hozzá a közleményben.
Emlékeztetnek, a projekt tervezése nem új keletű. Már Heves vármegye főispánja is megfogalmazta anno az 1928.10.15-i rendelkezésében, hogy a hozzátartozók tisztje lenne fák ültetése, táblával való ellátása, amelyen feltüntetik a hősi halott nevét, esetleg azt is, hogy hol, mikor, milyen körülmények között esett el. A megvalósításra 1930.04.04-én került sor. A gesztenyefák helyett 200 hársfát ültettek, melyek közül 66 hős neve került fel a zománctáblákra. A nemes elképzelésnek szégyenteljes volt az utóélete, mivel a fák zöme kiszáradt, a névtáblák megfogyatkoztak.Azóta nem történt sem felújítás, sem új kezdeményezés az emlékhely megvalósítása kapcsán. Az Egri Norma Alapítvány ezt az űrt kívánja pótolni egy sétány kialakításával, aminek részleteiről később számolunk be.
Az I. világháborúban elesett katonáknak temetője van Egerben, a borítóképen ez látható. (Fotó: mindenamieger.blogspot.com)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














