Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Auguszta

Sötét
Fény

Covid-ügy: a vizsgálóbizottság összegző jelentése tisztázza a színházigazgatót?

Covid-ügy: a vizsgálóbizottság összegző jelentése tisztázza a színházigazgatót?

Ez a cikk több, mint 2 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Blaskó Balázs teátrumigazgató felelősségét Kelemen Csaba színművész halála kapcsán vizsgálták. Az Eger Hírek birtokába került dokumentum, illetve a portálunkhoz eljutott információk viszont több kérdést is felvetnek a direktor pellengérre állításával kapcsolatban.

Az ügy előzménye volt, hogy Eger önkormányzatának közgyűlése 2020. október 29-i ülésén (ugyanazon a közgyűlésen, amelyen a színházra pályázó két jelölt, Blaskó Balázs és Szőcs Artúr között utóbbi mellett döntött a grémium, s melyen felvetődött Kelemen Csaba díszpolgárrá jelölése), ideiglenes bizottság felállítását szavazta meg a Gárdonyi Géza Színház 2020. október 1 ‒ október 29. közötti időszakra vonatkozó járványügyi intézkedéseinek felülvizsgálatára. A három tagú bizottság, melynek vezetője Berecz Mátyás, akkori alpolgármester volt, Blaskó Balázs teátrumigazgató felelősségét különösen Kelemen Csaba színművész halálával kapcsolatosan vizsgálta. Tagjai egyéni képviselői megbízást kaptak a város polgármesterétől. A város honlapján is fellelhető munkaterv szerint a vizsgálat 2020. november 04. és november 20. között zajlott. Mirkóczki Ádám polgármester a bizottság felállításának elsődleges okaként akkor azt emelte ki, hogy Blaskó Balázs nem értesítette az önkormányzatot, mint a teátrum fenntartóját a fertőzésekről, azokról kizárólag a sajtóból értesült a városvezetés.

A Gárdonyi Géza Színház

Az ügy ott vetett újabb hullámot, amikor a város Szociális, Urbanisztikai és Kulturális Bizottsága idén, október 4-i nyílt ülésén tárgyalta az egri Gárdonyi Géza Színház stúdiószínpadának Kelemen Csabáról való elnevezését. A képviselői indítvány ebben a formában is emléket kívánt állítani Eger posztumusz díszpolgárának. A Gárdonyi Géza Színház igazgatója az ülésen nehezményezte, hogy a társulatot nem kérdezték meg ez ügyben, s kijelentette:

nem ért egyet az indítvánnyal, mert ha a tragikus haláleset nem következik be, a színművészt, eltitkolt betegsége okán, felelősségre kellett volna vonnia.

Nos, Blaskó Balázs ellen ezután indult „boszorkányüldözés”, Mirkóczki Ádám polgármester egyenesen nagy nyilvánosság előtt elkövetett halottgyalázásról beszélt, követelve a „méltatlanná vált” direktor leváltását. A teátrum igazgatója erre úgy reagált:

ő zárt ülést szeretett volna kérni a napirendi ponthoz, s végül minden, az ülésen részt vevő előtt volt kénytelen kifejteni álláspontját, de az ügyet a sajtóba, nagy nyilvánosság elé a polgármester vitte.

Mirkóczki Ádám a helyi és országos médiában arra is utalt, hogy Kelemen Csabát Blaskó Balázs nem engedte el a próbáról, a hozzánk „befutott” összefoglaló jelentés azonban ezt nem támasztja alá, s egyéb fontos megállapításokat is tesz:

„A jegyzőkönyvek összesítése alapján a következő eseménysor vázolható: Felesége közlése szerint Kelemen Csabán már október 1-én tapasztalhatók voltak bizonyos tünetek, főként gyengeség. Október 3-án Kelemen Csaba telefonon jelezte a Blaskó Balázsnak, hogy rosszul érzi magát, és felmentést kért a próba (Nagymama c. színdarab) alól. Trombózisos tünetekre panaszkodott. Október 4-től 8-ig a próbákon részt vett, és a 9-i bemutatót, majd a 10-i előadáson játszott. Ez idő alatt a portanaplóban egymást követő 3 nap Kelemen Csaba nem volt feltüntetve (október 7-8-9.), mintha nem lett volna a színházban, holott biztos, hogy bent próbált. (Kérdés az, hogy miért nincs a neve feltüntetve. Megmérték-e a lázát mikor belépett a színházba vagy sem?) Kelemen Csaba feleségének elmondása szerint Csaba lázasan volt bent az előadásokon, amely nem került kiszűrésre.”

Úgy tudjuk, elvileg csak szigorú protokoll szerint lehetett bejutni a színház épületébe: a portaszolgálatnál a belépéskor aláírást kellett adni, testhőt kellett méretni.

Kelemen Csaba 2020. október 7-én, 8-án és 9-én este főpróbán, előadáson játszott, de a portanaplóban aláírása nem szerepel, tehát feltételezhetően kikerülte a lázmérést.


Részlet a jelentésből

A jelentés összefoglalója szerint: Kelemen Csaba „október 11-én bement a sürgősségire, vizsgálják, de nem tartják bent. Október 14-én kétoldali tüdőgyulladással szállítják kórházba, még a mentőben tesztelik, és az özvegy október 17-én reggel tudja meg a Covid-19 teszt pozitív eredményét, és még aznap este Miskolcra szállítják. Feleség már hamarabb tudta, hogy az ő saját tesztje is pozitív.”

Kelemen Csaba közeli, közismert orvosismerősének a médiában, valamint a Szociális, Urbanisztikai és Kulturális Bizottság október 4-i ülésén tett nyilatkozataiból leszűrhető, hogy nem vette komolyan Kelemen Csaba betegségét, sőt, megnyugtatta, hogy „csak egy kis náthája” van.

Újabb részlet a jelentésből:

„október 11-ét követően Blaskó Balázs telefonon több ízben is kereste Kelemen Csabát (ezt a tényt az özvegy is megerősítette), de nem érte el, a feleségét nem keresték az ő elmondása alapján … A színház vezetősége csak áttételesen jut információhoz. Blaskó a járási tisztifőorvostól október 19-én telefonon tudja meg Kelemen Csaba pozitív eredményét. Még aznap szóban és írásban tájékoztatta a népegészségügyi hatóságot a „lehetséges” kontakt személyekről.”

Kelemen Csaba †

Cikkünk megjelenése előtt megkerestük Blaskó Balázst, aki elmondta: a közel egy éve lezárult vizsgálat eredményét többszöri kérése, sőt követelése ellenére sem közölte vele az önkormányzat, így a vizsgálati anyagot illetően nem tud nyilatkozni. Véleménye szerint, mivel a közgyűlés döntése alapján jött létre a vizsgálóbizottság, az elvégzett munkáról tartozik a közgyűlésnek is beszámolni, neki pedig lehetőséget kell adni, hogy reflektáljon a megállapításokra. Tájékoztatása szerint minden, a színházban a Covid elleni védekezéssel kapcsolatos intézkedés a Népegészségügyi hatósággal szorosan egyeztetve történt.

Kelemen Csabát pedig, kérésére, – az ellenkező híreszteléssel szemben – mindig, két különböző időszakban is elengedte A nagymama próbafolyamatából: először tavasszal, a Covidtól való rettegése miatt, másodszor, mikor október 3-án betegségre panaszkodott. A szerepét átvette egy kolléga, de aztán Csaba másnap visszakérte magát, közölve, hogy jól van. Ezt a vele szereplők mellett a színházban szokásosan vezetett „próbakönyv”, valamint az ügyelői jelentések is bizonyítják – emelte ki a direktor.

Ennek tükrében – a portálunkhoz eljutott jegyzőkönyv alapján – az látszik, hogy Kelemen Csaba valóban eltitkolhatta a betegségét, melyet pozitív tesztje után sem jelentett be, s ezzel, amellett, hogy veszélyeztethette a többiek egészségét, bizonytalanná tehette a színház működésének menetét.

Blaskó Balázs oldalunkon is megjelent, október 6-án a sajtó számára kiadott nyilatkozata itt olvasható.

A direktor elmondta még, hogy szerinte a Gárdonyi Géza Színház számára komoly anyagi- és presztízsveszteségi kockázatot jelentenek Eger polgármesterének a médiában tett, minden valóságot nélkülöző kijelentései, s rettenetesen szomorú, hogy egyesek, revans-vágytól fűtve, Kelemen Csaba tragikus halálának ügyét is politikai célokra használják fel

– zárta válaszát.

Azután, hogy a jegyzőkönyv birtokunkba került, kerestük Kelemen Csaba özvegyét, Lengyel Edinát is, de ő nem kívánt portálunknak nyilatkozni.

Végül kerestük az ügy részleteivel kapcsolatban Mirkóczki Ádám polgármestert is aki elmondta:

„Ha rajtam múlt volna, kezdettől fogva nyilvános lenne ez a jelentés, mert az én megítélésem szerint a meghallgatásokból az ellenkezője derül ki annak, amit Blaskó Balázs állít.”

Tekintettel, hogy a polgármester nem vett részt a meghallgatásokon, nem volt tagja a vizsgálóbizottságnak, ezért nem ő jár el az ügyben, ő a vonatkozó dokumentumokat nyilvánosságra nem hozhatja.

– tette hozzá a jegyzőkönyv megismerhetőségével kapcsolatban a városvezető.

Mirkóczki Ádám
Mirkóczki Ádám polgármester (fotó: Nemes Róbert)

Emellett Mirkóczki Ádám aláhúzta:

„Az ügyről mindent elmondtam, amit gondolok, azokat továbbra is fenntartom. Szeretném ha Blaskó helyett minél előbb egy arra méltó ember vezetné az egri színházat”.

Az Eger Hírek szándéka ezzel a cikkel az ügy aktuális fejleményeinek közlése volt, egyoldalú nyilatkozatok helyett a helyzet kiegyensúlyozott bemutatása, minden érintett fél reagáltatásával. Portálunk sem Kelemen Csaba emlékét, sem szeretteinek, tisztelőinek gyászát nem szándékozott megsérteni, csakúgy mint Blaskó Balázs szakmai kompetenciáját sem.

Borítókép: Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója.

Korábban írtuk

Mirkóczki Ádám szerint Blaskó Balázs méltatlanná vált a színház vezetésére. Felmentését kezdeményezi az EMMI-nél
Reagált a méltatlanságát firtató vádakra a színházigazgató

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL