Lépjen kapcsolatba velünk

Tavasszal nyílik meg az Aldi Egerben

Aldi

Tavasszal nyílik meg az Aldi Egerben

Ez a cikk több, mint 4 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Arról, hogy az áruház Egerben szeretne bővíteni, már korábban is cikkeztünk. Mostanra viszont annyira biztossá vált a dolog, hogy már a nyitás lehetséges dátuma is megvan: ha minden igaz, ez 2022. március 31-e.

Volt, hogy cáfolt az üzletlánc, később már nem volt ez ennyire egyértelmű. sőt később nyilvánvalóvá vált, hogy Egerbe készül az Aldi.

A Mátyás király út déli végén (a 138-as szám alól) már korábban kiköltöztek a bérlők, az épületen időközben nagy munkálatok is kezdődtek, amit bárki láthat, ha arra jár.

Az Egri Napok blog szúrta ki: az eddigi pletykát a “kereskedelmi tevékenységek végzéséről vezetett nyilvántartás” november 15-i frissítése erősítette meg, melyből kiderül, hogy valóban Aldi-t jegyeztek be a Mátyás király út 138. szám alá. Az új üzlet eladótere 1 420 négyzetméter nagyságú lesz, míg a teljes alapterület 2 067 négyzetméter – utóbbi kb. 300 négyzetméterrel kisebb mint a Mátyás király út 144. alatti Lidl alapterülete. Az új üzlethez 150 parkolóhely tartozik majd.

A nyitás napja még nem ismert, de a vásárlók könyvét 2022. március 31-re dátumozták, így ekörülre érdemes időzítenünk az első vásárlásunkat is.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.