November elején elindult a TOP folytatása a TOP Plusz program, mely hazánk területi alapú fejlesztéseit támogatja, kiemelt figyelmet fordítva a legkevésbé fejlett régiók és elmaradott térségek fejlesztésére. Heves megyébe a 2027-ig tartó uniós ciklusban 62,3 milliárd Ft támogatás fog érkezni, mely a napokban kiegészült további 4,1 milliárd Ft-tal. Így az Eger számára felhasználható összeg meghaladja a 8 milliárd forintot.
A 2014-2020 közötti Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) eredményeire építve annak tematikáját és integrált területi programokon keresztül megvalósuló modelljét folytatja, ennek megfelelően elsősorban helyi önkormányzati fejlesztéseket támogat, fejlesztési tematikája ennek kapcsán kiterjed a gazdaságélénkítés, munkahelyteremtés és bővítés, valamint a népességmegtartás és családvédelem térségi és helyi feltételeinek biztosítására, így a helyi gazdaságfejlesztésre és foglalkoztatásra, a helyi turizmusra, a települési infrastruktúra, településüzemeltetés és helyi közszolgáltatások fejlesztésére – számolt be róla csütörtöki tájékoztatóján dr. Juhász Attila Simon a Heves Megyei Közgyűlés elnöke.
A program célja a régiók és megyék fejlettségi pozíciójának javítása, a legkevésbé fejlett megyék és elmaradott térségek területi fejlesztése a kedvezőbb helyzetű térségek pozíciójának erősítése mellett. Ennek keretében térségi és helyi fejlesztések valósulhatnak meg a gazdaságélénkítés, munkahelymegőrzés és munkahelyteremtés, a települések élhetőségének javítása, a város-vidék különbségek csökkentése, a térségek és települések népességmegtartó képességének erősítése, a családvédelem, az életminőség javítása érdekében.
2014-2020 között az országos, a közel 1.800 milliárdos országos TOP keretből Heves megyébe is jelentős összegek kerültek. A megye települései, a városok és a falvak együttesen és a külön „kalapból” fejlesztő megyei jogú város a kezdeti 52,8 milliárdos keretből kiindulva, mindösszesen 71,4 milliárd forint összegből valósíthattak meg fejlesztéseket, ugyanis a Kormányzat döntéseinek és a költségnövekmény igények befogadásának köszönhetően összesen mintegy 18 milliárd forinttal növekedett a kiinduló összeg
húzta alá a közgyűlés elnöke.
Példaként említette a forrásbővülés terén a bölcsődefejlesztésekre plusz majd 6 mrd forint, csapadékvízelvezetési problémák megoldására további plusz 3,3 mrd, ipari parkok fejlesztésére további 1,1 Mrd forint összeggel egészítette ki a kormány a megyés keretet. A fenti összegből Eger 13,5 milliárd forint értékben valósíthatott meg projekteket, nem a kisebb településekkel versenyezve, hanem önálló fejlesztési stratégia alapján.
Az új ciklusban országosan – hasonlóan a többi operatív programhoz -némileg alacsonyabb, 1.700, míg megyénkben 62,35 Mrd forinttal indulhat a program, kiegészülve a Kormány Egernek nyújtott, az elvárt tagállami támogatáson túli 4,81 Mrd-s támogatásával, tehát összesen 67 Mrd forinttal. Eger Megyei Jogú Város így összesen 8,31 Mrd forintból gazdálkodhat, és ezt így is kell érteni, hiszen nem köti meg a program a városvezetés kezét, a programhoz illeszkedően az általuk tervezett beruházáscsomaghoz biztosítható ez a keret
– emelte ki dr. Juhász Attila Simon.
A 2021-es új EU ciklus megindulását követően újra lehetőségük nyílik a településeknek arra, hogy pályázzanak a területi operatív programban a megyei forrásokra.
November első hetében az alábbi felhívások jelentek meg:
- TOP_Plusz-1.1.2-21 4 és 5 számjegyű utak fejlesztése
- TOP_Plusz-1.2.1-21 Élhető települések
- TOP_Plusz-1.3.1-21 Fenntartható városfejlesztési stratégiák támogatása
- TOP_Plusz-2.1.1-21 Önkormányzati középületek energiakorszerűsítése
- TOP_Plusz-3.1.1-21 Megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések
- TOP_Plusz-3.3.1-21 Gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztés
Novemberben második felében további felhívások megjelentetése várható.
