A karácsonyt megelőző napok testileg és lelkileg is az ünnepekre hangolnak – mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 aktuális csatornának adott interjújában.
A néprajzkutató hozzátette, a békés felkészülés érdekében ebben a négy hétben az emberek ne csak a vásárlással foglalkozzanak, hanem saját magukkal is.
Elmondta: ez az időszak tele van babonákkal, szokásokkal, hagyományokkal. Ilyenkor járnak a betlehemezők. A szentcsalád-járás is egy jellegzetes hagyomány, amikor kilenc napon keresztül összejártak családok, a lakásban készítettek egy oltárt és az előtt énekeltek.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy közeledik december 13., Luca napja. Ekkortól karácsonyig 12 nap van, amelyet a következő év 12 hónapjaként fognak fel. Kapcsolódik hozzá időjárás-jóslás is, ha például az ötödik napon esik az eső, a május is esős lesz – ismertette a néprajzkutató.

Advent második vasárnapján, amit bronzvasárnapnak is nevezünk, a második gyertyát is meggyújtjuk a koszorún, ami a reményt szimbolizálja. Az Úr reményt ébresztett a zsidóságban, hogy eljön a Messiás, aki közülük való lesz.
A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten, Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat:
Az első a hitet, a második a reményt, a harmadik az örömöt, a negyedik pedig a szeretetet.
Ha advent első vasárnapján megnyitottuk lelkünket mások felé, most eljött az ideje annak, hogy saját erőnkből másoknak is adjunk. Kiváló az alkalom arra is, hogy átgondoljuk, mit tehetnénk másokért. Vezéreljen bennünket a segítő szándék, adjunk önzetlenül.
Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég lehet egy ölelés, pár kedves szó is. Gyújtsuk meg a remény szikráját azok szívében, akiknek a biztatásunk kell ahhoz, hogy erőre kapjanak.
Aranyosi Ervin – Advent második gyertya…
A második is fényre lobban,
jelzi, angyal szállt a földre:
– Éljetek méltóbban, jobban,
s várjatok az újszülöttre!
Lelketeket készítsétek,
– a világ újjá születhet!
Szóljon szívből belső ének,
– nyissátok meg szeretetnek!
Legyen bennünk könyörület,
új megváltónk mikor várjuk.
A világ is szebbnek tűnhet,
ha utunkat eképp járjuk.
Találd meg a belső békét,
s majd, ha utad tisztán járod,
élvezheted eredményét,
egy csendes, békés világot…
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















