Lépjen kapcsolatba velünk

A főutcán is lesz Frei Cafe

Frei

A főutcán is lesz Frei Cafe

Ez a cikk több, mint 4 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Líceumhoz közel, az Érseki Palotával szemben, az egykori K&H Bank épületében.

Az új vendéglátóhelyeket felsoroló bejegyzésre reagált az Egri Napok Blog olvasója. Az már eddig is ismert volt, hogy az Agria Parkban működő egység után máshol is üzletet nyit a Frei Kávézó, de az most derült ki, hogy a Széchenyi utca 4. szám lesz a cím.

A franchise 2010 óta van jelen Egerben. Az új egységbe jelenleg baristákat keresnek, de már elérhető a kávézó Facebook-oldala is. Érdekességként említik az erről szóló írásban, hogy a jóval népesebb Miskolcon is csak egyetlen kávézóval van jelen a Frei, Eger pedig a két üzlettel olyan települések mellé „nő fel”, mint Debrecen, vagy Pécs (egyedül Győrben van még ennél is több – három -üzletük, illetve Budapesten még ennél is több).

A Cafe Frei-t két barát alapította: A regényíró Frei Tamás, egykori tévés világutazó, aki az elmúlt évtizedekben több mint 150 országot látogatott meg és rajongással szereti a kávét és a vele összefüggő világot; illetve Langár Tamás közgazdász, élelmiszeripari vállalkozó, aki több mint 30 év tapasztalattal a birtokában a hálózat működtetését üzleti oldalról segíti – írják magukról a weboldalukon.

Borítókép: Cafe Frei Facebook-oldal

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL