Kedden délelőtt megnyílt az Egri Városi Műjégpálya az Érsekkertben. Várják a korcsolyázni és a jégkorongozni vágyókat. A tervek szerint február végéig üzemel majd.
A jégpályát kedden Minczér Gábor alpolgármester és Kovács Géza, az Egri Városi Sportiskola igazgatója adta át a nagyközönségnek.
Az eddigieknél modernebb lett a jégcsarnok – mondta el a helyszínen a kivitelezésért felelős Eger Városi Sportiskola vezetője. Kovács Géza hozzátette, az iskola csoportok kedvezményes, 300 forintos fejenkénti árral vehetik igénybe a pályát, ebbe az összegbe pedig már a korcsolyabérlés is benne foglaltatik.

A nagyközönség kedden 17 órától veheti birtokba a pályát.
Van egy U8-as és egy U10-es jégkorongcsapat Egerben, számukra is fontos, hogy most a korábbaiknál jobb minőségű „versenyjeget” tudnak biztosítani. A hűtőberendezés a 21. századi igényeknek megfelelő, az üzemeltetők szempontjából jó, hogy kevesebb áramot fogyaszt, a környékbeli lakóknak pedig jó hír, hogy a régebbinél ez csendesebb.
Az ünnepi szezonban reggel 8-tól este 9 óráig lesz nyitva az egri jégpálya.

Lesznek utánpótlásedzések – mondta el a jégkorong-szakosztályvezető. Sarkadi Péter részletezte is:
hétfőn és csütörtökön 17 és 19 óra között tartják ezeket, valamint szombaton 8 és 10 óra között. A korisuli edzések ezekkel párhuzamosan zajlanak majd 1-1 órában, oda nem csak gyerekek, felnőttek is jelentkezhetnek, ha szeretnének megtanulni korcsolyázni.

Nagy múltja van Egerben annak, hogy minden évben télen jégpályát biztosítsunk a téli sportok szerelmeseinek. Sajnos tavaly erre nem volt lehetőségünk, de idén sokkal modernebb technológiával készült pályát adhatunk át a korcsolyázóknak, amely egészen február végéig nyitva lesz
– emelte ki Minczér Gábor alpolgármester.
Idén az Érsekkertben felállított 50×20 méteres sátorban lehet majd korizni, a jégfelület körülbelül 40×17 méteres. A pálya hűtését egy modern, alacsony energiafogyasztású és zajszintű Train hűtőkompresszor biztosítja a szezonban.
A pálya megvalósulását Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta, míg a sátor és jégfelület építésében az Egri Sportiskola partnere a Fut Kori Kft. A pálya működtetésében szakmai partner az Egri Városi Sportiskola Jégkorong Szakosztálya, illetve a Jégmester Kft.
A tervek szerint a jégpálya üzemelésének ideje alatt heti 3-4 utánpótlás hokiedzés lesz korosztályonként, illetve heti 3 felnőtt amatőr játék – tájékoztattak. Idén Fülöp Csaba személyében új, főállású szakedző is érkezett az Egri Városi Sportiskola jégkorong csapatához.
A felnőtt jegy: 1200 forint, míg a diák és nyugdíjas jegy 700 forintba kerül majd.
Tervezett nyitvatartás:
Hétfő: 15.00-17.00 – Hoki edzés: 17.00-22.00
Kedd: 15.00-20.00
Szerda: 15.00-19.00 – Hoki edzés: 19.00-20.00
Csütörtök: 15.00-17.00 – Hoki edzés: 17.00-22.00
Péntek: 15.00-21.00
Szombat: 8.00- 10.00 Hoki edzés – 10.15-21.00 lakossági korcsolya
Vasárnap: 8.00- 10.00 Hoki edzés. – 10.15-18.00 lakossági korcsolya
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!





















