A Büntető Törvénykönyv rendelkezése szerint lopást követ el, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. Minősítő körülmény, ha a vagyon elleni bűncselekményt üzletszerűen követik el. Ez akkor valósul meg, ha valaki ugyanolyan vagy hasonló bűncselekmények – például konkrétan lopások – elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik. Az ügyészség ilyen, üzletszerűen megvalósított cselekmények elkövetőivel szemben nyújtott be vádiratot több ügyben is – írja közleményében Dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész.
Kifosztottak egy vonatbalesetben elhunyt embert Makláron
Az Egri Járási Ügyészség kisebb értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekményekmiatt emelt vádat az ellen a 21 éves férfi ellen, aki sorozatjelleggel követett el huzamos időn keresztül vagyon elleni bűncselekményeket. Ezek közül joggal kelt fokozott erkölcsi felháborodást az az eset, amikor a vádlott 2019 decemberében egy olyan elhunyt személy dolgait lopta el, akit halálra gázolt a vonat a maklári vasútállomáson. A vádlott a balesetet követően maga is leszállt a szerelvényről, majd Eger felé indult a sínek mentén, miközben az ott fekvő holttest közeléből eltulajdonította az elhunyt hátizsákját, benne többek között a mobiltelefonjával, szemüvegével és más tárgyakkal, melyek összértéke közel 135. 000 Ft volt.
Az ügyészség vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy amennyiben a letartóztatásban lévő vádlott az előkészítő ülésen a vádirati tényállással egyezően beismeri a bűnösségét és lemond a trágyaláshoz való jogáról, akkor a bíróság vele szemben 2 év 6 hónap szabadságvesztést szabjon ki, továbbá 3 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától.
Társasházi tárolót fosztogattak Egerben
Az Egri Járási Ügyészség kisebb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt nyújtott be vádiratot azzal a 23 éves férfival szemben, aki 2020 decemberében Egerben, egy társasház közös használatú tárolójába osont be, ott három különböző sértett tárolószekrényéről is letörte a lakatpántokat, majd a szekrényekből különböző dolgokat – például fúrógépet, dekopír fűrészt, továbbá szeszes italt és télire eltett lecsót – vitt magával.
A más ügyben jelenleg szabadságvesztés büntetését töltő vádlottal szemben az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.
Verpeléten is tolvajt fogtak – egy pénztárcát is elemelt egy babakocsiból
Szintén az Egri Járási Ügyészség emelt vádat üzletszerű lopás bűntette és más bűncselekmények miatt az ellen a 31 éves férfi ellen, aki 2019 évben pár hónap alatt rendszeres haszonszerzésre törekedve követett el több bűncselekményt. Tette mindezt Verpeléten, ahol különböző ingatlanokba hatolt be, köztük – társa segítségével – az akkor éppen lakatlan egyházi szolgálati lakásba. A tolvaj cselekményei során többek között kis szerszámgépeket tulajdonított el, valamint az egyik udvaron lévő babakocsiból ellopta a sértett pénztárcáját, benne személyes iratokkal.
Az ügyészség vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy ha vádlott az előkészítő ülésen a vádirati tényállással egyezően beismeri a bűnösségét és lemond a trágyaláshoz való jogáról, akkor a bíróság vele szemben 2 év 6 hónap szabadságvesztést szabjon ki, továbbá 3 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













