Egerben idén immár 16. alkalommal hirdették meg a Baptista Szeretetszolgálat Karácsonyi Cipősdoboz Akcióját. A koronavírus-járvány miatt tavaly több, mint 200 ajándék, a megelőző években ennek mindig a többszörösét érték el, 2019-ben csaknem 800 gyermeknek szerezhettek örömet a jószándékú adományozókkal és a gyűjtőpontot biztosító partnerekkel közösen. Az elmúlt 15 évben 6100 gyermek számára tették örömtelibbé a világ megajándékozásának, a Megváltó érkezésének nagy ünnepét – írja közleményében az Egri Baptista Gyülekezet.
Az Egri Vízilabda Klub is csatlakozott!
Az egri „vizes társadalom”, az „uszodai emberek”, felnőttek, gyermekek, családok összefogása révén több tucat szép csomag, mintegy 40 remek ajándék érkezett a gyűjtőpontra december 17-én. A szolgálat számára mindig öröm, amikor egy-egy intézmény, vagy egy szervezet jól működő közössége csatlakozik az akcióhoz, hiszen az általk összeállított szeretetcsomagokon túl sokat segítenek azzal is, hogy jó időben ráirányítják a figyelmet az akcióra. Hozzáteszik a jótékony célú gyűjtéshez a maguk népszerűségét, megszólítják azokat, akiket természetes módon elérnek: a szurkolókat, rajongókat, a vízilabdás és úszó közönséget. Mint írják, hálásak azért, hogy ilyen módon is segítettek nekik!

Sikeres a 2021-es akció
Jelenleg a finisben tartanak, folyamatos a szortírozás és az ajándékcsomagok szállítása a gyűjtőpontról. A mai napon 200 ellenőrzött és átadásra váró csomagnál járnak, ehhez érkezett az Egri Vízilabda Klub közösségének adománya. Ezen túl az Agria Park gyűjtőpontjánál több, mint 300 leadott cipősdoboz csomag vár arra, hogy elszállítsák a Deák Ferenc úti épületükbe. Innen történik meg december 20-tól az ajándékcsomagok tovább szállítása, együttműködésben a Keresztények Egerért összefogás önkénteseivel. Jut majd doboz számos egri családhoz és több intézményhez is, valamint a térség mintegy 15 településére továbbítják az egriek szeretetét a Karácsonyi Cipősdoboz Akció által. Fontos, hogy a fenti számok mögött gyermekek vannak: az apróságok örömének ígérete és az egriek szeretete mutatkozik meg minden egyes cipősdobozban.
Vasárnapig még jöhetnek az ajándékok
A gyűjtés idén december 19-ig tart, van tehát még idő arra, hogy az adományozó kedvű egriek csatlakozzanak a kezdeményezéshez és készítsenek egy kedves, tartalmas cipősdobozos csomagot egy, a doboz csomagolásán megjelölt korú és nemű kisgyermeknek.

A még elérhető egri gyűjtőpontok:
FELNÉMETI FIÓKKÖNYVTÁR (Kovács Jakab u. 35.)
Az Agria Park bevásárlóközpont gyűjtőpontja (a földszinti drogériával szemben) és az emeleten, a mozi mellett működő vérplazma adó pont.
Fotók: az Egri Vízilabda Klub Facebook-oldala
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














