Lépjen kapcsolatba velünk

Hogyan működik az autók fékrendszere?

Hogyan működik az autók fékrendszere?

Ez a cikk több, mint 4 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az autó jól működő fékrendszere biztosítja, hogy időben, gond nélkül meg tudjunk állni. Mivel nagyrészt a fékrendszer felel a biztonságunkért az autóban, fontos, hogy állapotát rendszeresen ellenőriztessük. Az alábbiakban megnézzük, hogyan működik az autók fékrendszere, milyen részei vannak és mi jelezheti számunkra a meghibásodást. 

Az autók fékrendszerének működése

A fékrendszer óriási szereppel bír, hiszen ő felel a lassításért, a megállásért és az álló helyzetben való rögzítésért is. Sokan akár egy életen át is úgy vezetnek, hogy fogalmuk sincs arról, hogyan működik az autó. A tudás azonban biztonsággal vértezi fel nemcsak az autót, de a vezetőt és az utasokat is. Így egy felelős autóvezetőnek mindenképpen tisztában kell lennie bizonyos műszaki jellemzőkkel és folyamatokkal.

A mai autók fékrendszere hidraulikus, vagyis az autó megállításához szükséges erőt a sofőr a fékpedál lenyomásával fejti ki. A hidraulikus rendszer ennek hatására „arra kéri” a fékrásegítő rendszert, hogy csökkentse a sebességet. Pontosabban: a pedál használatával nyomás keletkezik a főfékhengerben, amely nyomás csöveken keresztül a kerekekhez jut, amit aztán a munkahengerek erővé alakítanak. Ez aztán képes arra, hogy a fékbetéteket a féktárcsához nyomja, miközben a súrlódás hatására a mozgási energia hővé alakul.

Bizony, ez pont olyan bonyolult a valóságban is, mint amilyennek leírva tűnik. A fékrendszer megfelelő működését összehangolt, precíz és pontos folyamatok sokasága biztosítja, amelyek számos ponton meghibásodhatnak.


Kép forrása: www.autoalkatreszonline24.hu

A fékrendszer részei

Hogy megértsük, hol léphet fel hiba a gépezetben, ismernünk kell a fékrendszer részeit is, melyek közül a legfontosabbak a vezérlőberendezés, az átvitel és a fékszerkezet.

A vezérlőberendezés az a rész, melyet az autó vezetője működtet. Ez a rész jelzi a fékezést a fékrendszer többi tagjának. Ahogy írtuk, ez általában hidraulikus átvitel útján történik, de lehet pnomatikus, elektronikus, mechanikus és vegyes is. A fékszerkezet aztán – mely a leggyakrabban súrlódó, de lehet elektromos, folyadék- vagy motorfék is – a kerekeknél végrehajtja a sebességcsökkentést. 

A fékrendszer működéséhez fékfolyadékra van szükség, melyet elhasználódása esetén, de legalább 2 évente cserélni kell. Elöregedésekor vagy abban az esetben, ha a mennyisége jelentősen lecsökken, az autó nem tud majd hatékonyan és biztonságosan lassítani, majd megállni.  

Ekkor esedékes a fékcsere

Néhány esetben nem érdemes várni, azonnal szakszervizhez kell fordulni. A fékrendszer meghibásodását jelezhetik az alábbiak:

  • Ha úgy érezzük, a fékpedál rendellenesen mozog vagy pulzál,
  • megnő az útja,
  • fékezéskor nyikorgó, csikorgó hangra leszünk figyelmesek,
  • vagy fémes súrlódást hangját halljuk.
  • Ha rendellenesen kopnak a gumik,
  • fékezéskor az autó félrehúz
  • és/vagy szitál a kormánykerék.

A legtöbb esetben azonban az autó fékrendszerének kopásjelzője jelzi számunkra, hogy a fék megérett a cserére. Leginkább a fékrendszer felel az autó biztonságos működéséért, így saját épségünk és a többi autós védelme érdekében állapotát ellenőriztessük rendszeresen, ha pedig szükséges, gondoskodjunk a szakemberek általi javíttatásról, cseréjéről.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egyéb kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL