Lépjen kapcsolatba velünk

Januártól 10 százalékkal nő a pedagógusok bére – videó

Januártól 10 százalékkal nő a pedagógusok bére – videó

Ez a cikk több, mint 4 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Januártól 10 százalékos béremelés lesz a pedagógusoknál, ennek a többletfedezete mintegy 63 milliárd forint – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.

Rétvári Bence azt mondta, a koronavírus-járvány okozta többletkiadások ellenére a kormány úgy döntött, hogy folytatja a béremeléseket a közszférában.

Hozzátette:

a gazdaság többletteljesítménye az, amely megalapozza ezeknek a béremeléseknek a fedezetét.

Hangsúlyozta: nem ez az első béremelés, hiszen tavaly, a járvány ellenére is már volt egy 10 százalékos béremelés és az első csoport, amelyik számára a kormány egy nagyobb léptékű béremelést indított. Szintén a pedagógusok voltak, amikor több év alatt 50 százalékos béremelést hajtottak végre körükben.

A kormány terve az, hogy 2023-ban egy nagyobb léptékű pedargógus-béremelésre is sor kerülhet Magyarországon

– tudatta az államtitkár.

Mint mondta, az elmúlt években Magyarország több mint ezermilliárd forinttal többet fordított pedagógusbérekre, mint amennyi ezeknek a fedezete 2010-ben volt.

Az államtitkár a közeledő választási kampánnyal kapcsolatban azt mondta, a baloldal ilyenkor mindig nagyokat ígérget és igyekszik a pedagógusokat, a pedagógus szakszervezeteket is belerántani a kampányba és sztrájkfenyegetéssel vagy másként kihasználni őket.

A kampányban nagyokat ígérgetnek, de aztán kormányzásuk alatt a pedagógusok csak rosszul jártak – mondta, emlékeztetve arra, hogy  15 ezer pedagógusnak szüntették meg a munkahelyét és minden pedagógustól elvettek egy havi bért.

Magyarországnak viszont előre kell mennie és nem hátra. Azt az utat kell folytatnia, amelyben a gazdaság növekedéséből a pedagógusok bérének emelkedésére is megteremtődött a fedezet – hangoztatta Rétvári Bence.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.