Itt az év vége, s elmondhatjuk, hogy idén egy igazán rendhagyó újévköszöntővel zárul az idény. Mint azt tudjuk, Eger lakossága az önkormányzat megkérdezésére a lézershowt választotta a tűzijáték helyett, amivel kapcsolatban egyébként is több negatív észrevétel merült már fel az elmúlt években. Az esemény epicentrumában pedig több koncerten is részt vehetünk, a már ismerős pavilonok közrefogásában fogyaszthatunk klasszikus szilveszteri finomságokat, de kipróbálhatunk új dolgokat is.
Érezzük jól magunkat!
Pezsgő

Visszaszámlálás éjfélig, s utána mi mással is koccinthatnánk, mint egy pohár finom pezsgővel? Mára számtalan kivitelben létezik, van édes-száraz, fehér-rosé-vörös, sőt, színezettek is! Ha az esemény után még haza kell vezetni, erre is van megoldás: alkoholmentes pezsgő. Bizony, már ilyet is gyártanak, szóval mindenki megtalálhatja kedvencét.
Virsli

Itt nem árt egy kis óvatosság, de minden év decemberében a fogyasztóvédelem különös tekintettel vizsgálja a virslipiacot, ami idén sem volt másképp. Kis utánajárással könnyen kideríthetjük az adott év legjobb választását.
Ehetjük főve, de vannak virslitípusok, melyek grillezve adják ki igazi ízüket.
Kaszinótojás

Klasszikus szilveszteri menü, elkészíteni sem olyan fáradságos, viszont kiváló vendégváró falat. Fördős Lajos receptötletét ide kattintva tekinthetjük meg.
Hal

A halat régi hiedelmeink úgy tartják, hogy a hal pikkelye a gazdagságot jelképezi, hisz olyanok, mint a pénzérmék. Természetesen a pikkelyeket nem kell megenni, hogy szerencsések legyünk ilyen téren, viszont finom halászlé, vagy sült-, illetve rántott hal készülhet a filéből.
Halászlé készítéshez a StreetKitchen csapatának „Szegedi jellegű halászlé” receptjét ajánljuk, mely itt olvasható.
Fánk

Sok helyen sütnek szilveszterkor fánkot, de ha mi is sütünk, még több helyen lesz fánk. Ez tényleg olyan finomság, amit mindenki szeret. A fánk ízesítésének csak a fantáziánk szab határt, ehetjük mindenféle lekvárral, krémmel, de mi már marcipános fánkról is hallottunk. Tésztájában is rendkívül változatosan készíthetjük el, a klasszikuson túl van cukormentes, gluténmentes verziója is.
Lencse

Újév napján pedig tényleg elhagyhatatlan menü a lencse. Végképp milliónyi variációban készíthetjük el, még a már kész lencsefőzelékből is lehet alkotni egészen új ételt, mint például a rakott lencse. Fűszerezése olyan sokrétű, hogy akár minden évben lehet más ízvilága ételünknek. A lencsénél is a halpikkelyhez hasonlóan a gazdagsággal kapcsolatos hiedelmek dominálnak.
Jó étvágyat!
Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk mindenkinek!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















