Lépjen kapcsolatba velünk

Mostantól applikáció is segíti az egri tömegközlekedőket

Volánbusz Eger

Mostantól applikáció is segíti az egri tömegközlekedőket

Ez a cikk több, mint 3 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Google térképébe már korábban bekerültek az egri helyi járatú buszok, mostantól a menetrend.app alkalmazásban is elérhetőek a percre kész információk.

A Google Play-ből és az AppGallery-ből is elérhető a „menetrend.app” alkalmazás. Egyelőre tehát az Androidosoknak segítség ez a megoldás, eligazodni az átszabott, de a helyieknek ingyenessé tett buszozás kérdésében. Az új lehetőségről az Egri Napok Blog számolt be, olvasójuk levelére hivatkozva.

Azt írták: a menetrend.app önmagában nem újdonság, olyannyira nem, hogy Debrecen, Sopron, Veszprém és Nyíregyháza helyi járatait például már 2012/2013 óta kezeli. Egerben egy kicsit tovább kellett várnunk a jóra, városunk menetrendje január 5-én került be az alkalmazásba.

A menetrendi alkalmazás fejlesztői pedig arról írtak: Egerben is a többi vidéki városban megszokott funkciókat érhetitek el: menetrendi indulásokat a megszokott módon táblázatos és listás formában, közeli megállók és közeli indulások funkciókat, útvonaltervezést tömegközlekedéssel, kerékpárral és gyalogosan, valamint többféle térképet, melyek egy része offline is elérhető.

Ezen cikk szerzője, az Eger Hírek munkatársa azonnal letöltötte és kipróbálta az alkalmazást: jól kezelhető, valóban működő dologról van szó, ami nagyban segítheti a városban busszal közlekedők mindennapi életét, csupán néhány kattintással mindig tudhatjuk, hogy mikorra érjünk ki a megállóba.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová sikerült eljutnia nyaralni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.