Közel tizenöt éven át üzemeltette a „Tűzoltó konyhát” az egri hivatásos tűzoltó-parancsnokságon Mátyási Józsefné, Irénke, akit maguk között Keresztanyunak becéznek a tűzoltók. Most elköszöntek tőle.
A laktanyában töltött évek nagy szereteteben teltek el és nemhogy a második otthonaként, hanem a legkedvesebb helyként tartja meg emlékezetében a konyhát – mondta Irénke.
Az, hogy mennyire szerette az egri tűzoltókat, a hatalmas „tűzoltó adag” ebédjei is megmutatták, a szolgálatban lévő hivatásosok nagy megelégedettséggel vették és fogyasztották a finom ételeket, melyeket mindig ő porciózott ki. Irénke néni 2007. január 7-én készítette az első adag ételt és egészen 2021. december végéig sütött-főzött a laktanya konyháján – írja a katasztrófavédelem honlapján Nagy Csaba megyei sajtószóvivő.
Irénke elmondta – más vizekre vezérelte az élet, de a tűzoltók iránti szeretete kicsit sem csökkent.
Azért, hogy a munkájáért és az odaadásáért kimutassák tiszteletüket, az egri katasztrófavédelmi kirendeltség és a tűzoltóság munkatársai a búcsúebédet követően egy Flórián szobrot adtak át Irénke néninek emlékül.
A konyhafőnök meghatódva vette át az emléktárgyat, melyet egy kiemelt és megvilágított helyen tart otthonában, illetve büszkén megemlítette, hogy az évek alatt egyetlen egy visszahozott étel sem érkezett a konyha személyzetéhez. A tűzoltók sem tudják pontosan, hogy mitől volt olyan finom az étel, melyet Keresztanyu és a konyhai dolgozók készítettek, csak sejthetik, hogy a sok kölcsönös szeretet tette olyan ízletessé azokat a „tűzoltó adagokat”- írja Nagy Csaba.

Fotó: Mérai Péter tű. alezredes
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













