Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Nóra, Lili

Sötét
Fény

Tavaly augusztusban látogattak a legtöbben Egerbe

Eger

Tavaly augusztusban látogattak a legtöbben Egerbe

Ez a cikk több, mint 3 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Polgármesteri Hivatal Adóirodája szerint idén júliustól eredményes évet zárhat majd városunk idegenforgalma – írja a Városháza hírportálja, az EgerInfó.

Mint azt kifejtik, 2021 első félévében többnyire Egerben is zárva voltak a szálláshely-szolgáltatók, ám nyáron és ősszel már kellően sok turistát fogadhatott városunk. A szálláshelyek és az általuk nyújtott szolgáltatásokat tekintve nagyon erős a hazai verseny, de Eger állja a próbát, továbbra is hazánk egyik legkedveltebb turisztikai célpontja maradt – emeli ki a portál.

A tavalyi évben a veszélyhelyzettel összefüggő korlátozások, valamint a külföldi turisták számának jelentős visszaesése miatt az összes vendégéjszakák száma 2019-hez képest jelentősen alacsonyabb volt. Míg 2019-ben 662.008 volt az éjszakák száma, addig ez 2020-ban csak alulról súrolta a 400 ezret, míg 2021-ben éppen hogy átlépte azt 404.139 vendégéjszakával – írja a portál a Adóiroda számaira hivatkozva.

Eger
fotó: Szinok Gábor

Augusztusban jöttek a legtöbben

A városunkban eltöltött vendégéjszakák száma egyébként 2021-en belül is jelentősen megoszlott. Legerősebb hónap az augusztus volt, szeptemberre és októberre a szám már az augusztusi érték nagyjából felére esett vissza, s leggyengébben a november hónap szerepelt a maga közel 30 ezer vendégéjszakájával.

A bevallott idegenforgalmi adatokat szemügyre véve, a 2019-2021 időszak első és második félévét külön bontva azt látjuk, hogy 2021 második félévében sikerült városunk idegenforgalmi adóbevételeinek a 2019 második félévi szintre visszaállnia, sőt, még egy kicsit javulás is mutatkozik – hívták fel a figyelmet.

Ha a járványhelyzet és a gazdasági körülmények is “úgy akarják”, akkor az adatok alapján nagyjából idén, 2022 júliusában sikerülhet a városnak újra visszaállnia a járványt és az adóelvonásokat megelőző szintre, onnan pedig – megfigyelve 2021 második félévének tendenciáit – nagy valószínűség szerint végre ismét emelkedésnek indulnak majd ezek a számok – írja cikkében az EgerInfó.

Ha további részletes adatokra és számokra is kíváncsi, IDE KATTINTVA tekintheti meg az eredeti cikket.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.