Lépjen kapcsolatba velünk

Az egri zongorista, Csibi Orsolya Boglárka is támogatást nyert a MOL Tehetségprogramjában

Csibi Orsolya Boglarka Vigado koncert

Az egri zongorista, Csibi Orsolya Boglárka is támogatást nyert a MOL Tehetségprogramjában

Ez a cikk több, mint 4 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A tehetséges egri zongorista, Csibi Orsolya Boglárka sikerrel pályázott a MOL Tehetségtámogató Programra, amely az idei tanévben összesen 20 millió forinttal segíti a 10-23 év közötti tehetségek pályafutását. Országszerte összesen 63 fiatal pályázó és csapataik nyertek támogatást, köztük ifjú zenészek, táncosok, vizuális alkotók, előadóművészek, a matematika és a természettudományok mellett az informatika és a csillagászat fiatal művelői, kutatói. Legtöbben zeneművészeti területről nyújtottak be pályázatot, hiszen egy hangszer megvásárlása komoly befektetés egy átlagjövedelemmel rendelkező család számára. A fiatal tehetségek előfinanszírozásként kapják meg a támogatást.

2021-ben összesen 275 pályázat érkezett be a Tehetségtámogató Program művészet és tudomány kategóriáiban, a megpályázott összeg pedig több mint hatszorosa volt a rendelkezésre álló keretnek. A szakértő zsűri értékelése után a pályázatot kiíró MOL Alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy összesen 63 fiatal nyeri el a pályázati támogatást. A 10-18 éves korosztály legeredményesebb képviselői összesen 15 millió Ft támogatásban részesültek, míg a 19-23 éves, korábban már alapítványi támogatást elnyert fiatalok a Klasszis kategóriában összesen 5 millió Ft-ra pályázhattak – közölte a pályázat eredményét a társaság.

Mint írják – Heves megyéből az egri Csibi Orsolya Boglárka pályázatát tartotta támogatásra érdemesnek a kuratórium. A 14 éves zongorista az V. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Versenyen 2020-ban az előkelő első helyezést nyerte el. A MOL Alapítvány korábbi támogatása révén a varsói Chopin Egyetem tanárának mesterkurzusán vehetett részt, ami nagyban segítette előadóművészi fejlődését. Az idei támogatást Orsolya meghallgatásokon, versenyek és kurzusokon való részvételre fordítja.

Csibi Orsolya Boglárka

A zsűri tagjai idén Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója, Pázmány Karolina Ágnes vizuálisnevelés–tanár, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanszékvezető-helyettese és Pertis Szabolcs matematika–fizika szakos tanár, népzenész voltak. Elsődleges bírálati szempontjuk a pályázók eddigi eredményessége és jelenlegi igényük indokoltsága volt. Legtöbben zeneművészeti területről nyújtottak be pályázatot, hiszen egy hangszer megvásárlása komoly befektetés egy átlagjövedelemmel rendelkező család számára. A fiatal tehetségek előfinanszírozásként kapják meg a támogatást.

A MOL közhasznú alapítványán keresztül 2006 óta karolja fel a fiatal tehetségeket; eddig több mint 3000 művészeti vagy tudományos pályára készülő fiatal fejlődését segítette. A támogatottak teljes listája a MOL Alapítvány honlapján érhető el:  https://molalapitvany.hu/tamogatott/2020-21-muveszet-tudomany

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.