Az emelés pontos mértéke a vezetett település lakosságszámától függ. A béremelést az 5000 lakos alatti településeken a központi költségvetésből támogatják.
A törvényben rögzített, a lakosságszámmal arányosan, sávosan növekvő és kötelezően megemelendő polgármesteri illetmények átlagosan 30 százalékkal nőttek.
A képviselők még decemberben 136 igen szavazattal, öt tartózkodás mellett hagyták jóvá a kulturális és egyéb tárgyú törvények ezt is tartalmazó módosítását.
A főpolgármester illetménye így 1 500 000 forintra, a megyei jogú város polgármesterének, a fővárosi kerületi önkormányzat polgármesterének illetménye pedig 1 300 000 forintra nőtt.
A települési polgármestereké pedig a korábban alkalmazott sávos rendszerben az alábbi táblázat szerint nőtt.
A korábbi és az új polgármesteri fizetéseket az alábbi táblázat szemlélteti (bruttó összegek forintban):

Az egri városvezető esetében ez azt jelenti, hogy Mirkóczki Ádám januártól havonta 1.300.000 forintot keres, valamint ezen felül a 397/2019 (X.29) számú közgyűlési határozat szerint havi 149.580 forint költségtérítés is megilleti. Erre jöhetnek pluszban egyéb juttatások, mint például a szolgálati autó, a telefon, és ha a közgyűlés megszavazná, akár egy magasabb összegű év végi jutalom is.
A költségvetésből az intézkedés végrehajtásához nem rendeltek többletforrást, így a béremeléseket az önkormányzatoknak maguknak kell kigazdálkodniuk.
Az 5000 lakos alatti települések támogatást kapnak a bérfejlesztésre
A Magyar Közlönyben pénteken megjelent információkból kiderül, hogy a központi költségvetésből mennyivel támogatják a béremelést az 5000 lakos alatti településeken
- Település 500 főig – 3,4 millió forint
- Település 501-1500 lakos között – 3,9 millió forint
- Település 1501-2000 lakos között – 3,3 millió forint
- Település 2001-5000 lakos között – 3,6 millió forint
Ez a főállású polgármesterekre igaz, ha a polgármester társadalmi megbízatású, akkor nagyjából ennek a fele jár támogatásként. A pénzt február 15-ig kapják meg az önkormányzatok egy összegben és december 31-ig kell felhasználniuk.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












