A mobil oltóállomásokon 16 megyében 136 településen 32 ezer embernek 52 ezer oltást adtak be a program kezdete óta óta, tíz hónap alatt.
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára azt mondta: mivel többnyire nehezen megközelíthető kis falvakról, zsákfalvakról van szó, ahol a lakosság kevésbé mobil, mint a városokban, óriási feladatot látott el a magyar honvédség ezen a területen is.
A honvédségi oltóbuszok tíz hónapja üzemelnek, tavaly március 27-én a Nógrád megyei Nőtincsen dolgoztak először.
Németh Szilárd az oltás helyszínén tartott sajtótájékoztatón elmondta, a honvédségnek öt oltóbusza van. Nógrád megyében kilencedik alkalommal jár oltóbusz, és szombaton kilenc település polgárai kaphatják meg az oltást Sóshartyánban. Szólt arról is, hogy Nógrád megyében 60 százalékos az átoltottság, Sóshartyánban pedig 70 százalék fölötti.
Az adatok jól mutatják, hogy itt jóval kevesebben fertőződnek meg, akik pedig megfertőződnek, sokkal könnyebben vészelik át a betegséget – tette hozzá.
Egy oltóbusz 150-160 embert képes ellátni egy nap, Sóshartyánba is 180 adag oltóanyaggal érkezett a honvédségi oltóbusz. Egy-egy buszon hat-tíz ember teljesít szolgálatot, köztük egy oltást vezető orvos, egy egészségügyi katona, szakápolók, mentőtiszt, és adminisztrátor – ismertette.
Németh Szilárd köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az oltások megszervezésében, és elismerését fejezte ki a magyar katonáknak, honvédeknek, akik egyaránt teljesítettek szolgálatot kórházi oltópontokon és a határoknál is.
Fotó: Komka Péter
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













