Lépjen kapcsolatba velünk

Böjte Csaba: A legjobb dolog ezen a földön jót tenni – videó

Böjte Csaba: A legjobb dolog ezen a földön jót tenni – videó

Ez a cikk több, mint 4 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója tartott szentmisét szerda este Egerben a Szent Bernát Templomban, az ökumenikus imahéten. A ciszterci templom zsúfolásig megtelt hívekkel. Az atya az Egri Fertálymesteri Testület meghívására érkezett városunkba.

Böjte atya prédikációjában a szeretet, a hit és az egymás felé fordulás fontosságáról beszélt.

Azt gondolom mindannyian vágyunk arra, hogy szeressenek és hogy mi magunk is szeressünk. Hiszem, hogy az embereket arra predesztinálta a teremtés és erről szól a főparancs is, hogy az Uradat, Istenedet imádd teljes szívedből és felebarátodat mint önmagadat

-fogalmazott.

Csaba testvér a ferences rendbe még a Ceausescu-diktatúra alatt, 1982-ben jelentkezett, a legnagyobb titokban. Tanulmányait Gyulafehérváron és Esztergomban végezte, mielőtt 1989-ben pappá szentelték. 1992-ben vett először oltalmába elárvult, magára hagyott gyerekeket. Azóta több mint hatezer gyerekről gondoskodott már.

Az alapvető életfeltételeken kívül a gyerekek taníttatásával is foglalkozik, melybe vallási és erkölcsi nevelésük is beletartozik. Mint elmondta –

a legjobb dolog ezen a földön jót tenni.

Úgy véli napjainkban az egyik legaktuálisabb feladat a korszakváltás a gyermekvédelemben. Míg a 1990-es években az éhségtől, az elhagyatottságtól kellett megvédeni az utcán elő gyerekeket, most a lustaságtól, a butaságtól, a bűnöktől, mint az önzés, valamint az individualitás elvesztése.

Fotó: Szántó György

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egyház kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.