51 éves korában meghalt Csollány Szilveszter. Az olimpiai bajnok tornászt december 3-án, pénteken szállították kórházba, koronavírussal fertőződött meg – közölte a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közös közleményében.
A gyűrű egykori kiválósága koronavírus-fertőzés okozta betegség miatt került kórházba. Halálának hírét a Magar Torna Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság jelentette be hétfőn.
Csollány Szilveszter 1998-ban Szentpéterváron Európa-bajnok, 2000-ben Sydneyben olimpiai aranyérmes, 2002-ben Debrecenben pedig világbajnok lett gyűrűn.Egy olimpiai arany- és ezüst-, egy világbajnoki arany- és öt ezüst-, illetve egy Európa-bajnoki arany-, egy ezüst- és négy bronzérem után vonult vissza.

Az olimpiai bajnok tornász napról napra rosszabbul érezte magát, végül december 3-án tüdőgyulladással a soproni kórházba került. Mivel állapota gyorsan, tovább romlott, a fővárosba szállították, és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben kezelték, speciális lélegeztetőgépen tartották, ahol az ország legjobb szakembere kezelte.
Dr. Letoha Tamás kutatóorvos korábban a közösségi oldalán elmondta, a család orvosa arról tájékoztatta őt, hogy Csollány két héttel azelőtt, hogy kórházba került, egyadagos Janssent kapott. Sajnos későn, nem alakulhatott ki a védettség a megfertőződése előtt. A korábbi olimpikon szervezete sokáig harcolt a betegség ellen, végül január 24-én feladta a harcot.
Forrás: Origo Sport
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














