Lépjen kapcsolatba velünk

Kutyaduma estet szerveznek Egerben

180425 kutya mancs ember allatvedelem

Kutyaduma estet szerveznek Egerben

Ez a cikk több, mint 4 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Havi egyszeri alkalommal jelentkezik a sorozat, kutyákról, kutyák nélkül. Tehát a gazdiknak. Az első alkalom témái: milyen a jó gazdi, illetve hogyan válasszunk kutyát magunknak. Interjú.

Az est február 12-én lesz a Kanapé Bárban. A program vezetője Faragó Mariann, az Egri Kutyasuli vezetője, az Egri KutyaNapközi megálmodója.

Mariann ezúttal nem a kutyákkal, hanem gazdijukkal beszélget. De róluk.

– Kérlek mesélj arról, mit is tervezel.

– Kutyákról, kutyák nélkül, tehát a gazdiknak szól. Épp ezért kutya nélküli részvételt kérünk. Havonta egy adott témát járunk majd körül, nyilván azoknak a felvetésével, akik jelen lesznek a programon. Nem előadás ez, hanem közös beszélgetés, ismerkedés, tapasztalatcsere. Nem én fogok végig beszélni, inkább én leszek, aki levezénylem a programot, ha kell, moderátorként segítem a társalgást. Az első alkalom témái: milyen a jó gazdi, illetve hogyan válasszunk kutyát magunknak.

– A helyszín a Kanapé Bár.

– Első alkalommal, aztán mindig másik helyszínen jelentkezünk majd a folytatással a tervek szerint. A program díjmentes, de nyilván a vendéglátóhelyen azért a fogyasztás, mint vendég, kötelező. És persze korlátozott létszámmal lehet jelen lenni, a hely méretéhez igazodóan, úgyhogy érdemes regisztrálni. Ezt IDE KATTINTVA lehet megtenni. A Facebook-esemény pedig elérhető: ITT.

– Hangsúlyosan kiemelted, hogy nem előadásról van szó.

– Igen, ez lényeges. Akik megjelennek ott azok aktívan részesei lehetnek a beszélgetésnek, amilyen kérdéseket felvetnek, azokat fogjuk megvitatni. Én persze, mint szakember tudok majd támpontokat adni. De az is fontos, hogy a kutyások a saját tapasztalataikat is megosszák egymással. Kötetlenül beszélgetős este lesz.

Mi a cél?

– Támogatni a kutyás közösséget, segíteni a gazdikat a kutyaválasztás előtt, illetve, ha már van négylábú társuk, akkor is biztos tudunk egymásnak új információkat adni. Később majd a kutyás sportokról is tervezek estet, hiszen havi rendszerességű sorozatról lesz szó. Összejövünk, jól érezzük magunkat.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Minden más kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL