Lépjen kapcsolatba velünk

Februárban az egri kórházban is lesznek oltási akciónapok

Koronavírus Oltás Egerben

Februárban az egri kórházban is lesznek oltási akciónapok

Ez a cikk több, mint 4 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az átoltottság további növelése és a járvány újabb hullámának megfékezése érdekében februárban is minden csütörtök és péntek délután, és szombaton oltási akciót szerveznek a kórházi oltópontokon és a kijelölt járásközponti szakrendelőkben, így az egri Markhot Ferenc Kórházban is. A negyedik oltás is kérhető.

Ezúttal is előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet felvenni az oltást. Továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon.

Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.

A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség. A megerősítő oltás a 12-17 éves korosztályban is felvehető.

A negyedik oltás is már kérhető,  akár a most zajló oltási akciók keretében is. A negyedik oltás kérhető 18 év felett, ha a 3. oltás beadása óta már eltelt 4 hónap. Az olthatóság megítélése érdekében az oltóorvos szükség esetén konzultálhat a kezelőorvossal és/vagy háziorvossal. 

Kiemelt kép: Komka Péter/MTI

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.