Lépjen kapcsolatba velünk

Megérkezett a rendvédelmi dolgozók tíz százalékkal emelt illetménye – videó

Megérkezett a rendvédelmi dolgozók tíz százalékkal emelt illetménye – videó

Ez a cikk több, mint 4 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Megérkezett a tíz százalékkal megemelt illetmény a hivatásos rendvédelmi dolgozók számláira, jövő héten pedig utalják a fegyverpénzt is, amely hathavi illetménynek felel meg – tudatta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közösségi oldalán szombaton.

Ahogy a kormány korábban bejelentette,a rendvédelemben hivatásos jogviszonyban állók számlájára februárban már a tíz százalékkal emelt összegű illetmény érkezett meg – mondta a videóban Kontrát Károly.

Tájékoztatása szerint február 10-én utalják át a fegyverpénzt, a hathavi illetménynek megfelelő egyszeri szolgálati juttatást. A fegyverpénzről minden arra jogosult már megkapta a parancsát – tette hozzá.

Kontrát Károly kiemelte: a kormány két intézkedése azt jelenti, hogy a hivatásos állomány idén közel 197 milliárd forinttal több pénzt visz haza, mint 2021-ben, mert „Magyarország előre megy, nem hátra”.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL