Lépjen kapcsolatba velünk

Meghalt Eger város díszpolgára, Alexander Brody

1644770196017 (2)

Meghalt Eger város díszpolgára, Alexander Brody

Ez a cikk több, mint 4 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Szombat éjjel meghalt a magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja, az író és üzletember Bródy Sándor.

Nem sokkal nyolcvanadik születésnapja után szombat éjjel, budai otthonában halt meg – írja a Blikk.

Alexander Brody (eredetileg Bródy Sándor) 1933-ban született Budapesten. Üzletember, író, reklámszakember. Bródy Sándor magyar író unokája, Hunyady Sándor unokaöccse.

A művész 5 éves korában Amerikába költözött, ahol felvette az Alexander Brody nevet.

Az Egyesült Államok egyik legnevesebb egyetemén, a Princetoni Egyetemen szerzett diplomát, majd kitartó munkával a Young and Rubicam nevű nemzetközi reklámcég igazgatójává vált.

1981-ben a világ legnagyobb reklámügynökségével a Dentsuval közös vállalatot hoznak létre. 1984-1987 között a Reklám Világszövetség elnöke.

1994-ben visszavonult és egyre több időt kezdett Magyarországon tölteni.

Megalapította a Bródy Sándor-díjat és a Bolyai János alkotói díj létrehozásából is kivette a részét.

Mivel az irodalom a vérében volt, nemcsak érző, hanem értő támogatója is volt az irodalmi életnek. Megalapította őse tiszteletére a Bródy Sándor-díjat elsőkötetes írók számára. Mint csatlakozó alapító részt vett a Bolyai-díj Alapítványban. 2001 és 2006 között kiadta az Alibi hat hónapra című folyóiratot.

Számos angol nyelvű könyvet írt, majd az 1990-es évek közepétől aforizmaköteteket jelentetett meg magyarul. Hosszabb ideje a hatalmas és szerteágazó Bródy hagyaték feldolgozásán és közzétételén munkálkodott.

Fontosabb kitüntetései:

George Washington-díj (2002),
Eger város díszpolgára (2003),
a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (2005)

Fotó: Nemes Róbert

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL