Az Egri Járási Ügyészség lőszerrel visszaélés bűntettével vádol egy 71 éves férfit, aki a jogellenesen birtokába került töltényekkel kapcsolatos felelőtlen magatartásával nem csak kis híján bajba sodorta, de veszélyeztette is a saját fiát.
A vádlott évekkel ezelőtt Eger külterületén, a Repülőtér közelében egy dobozban 42 darab 22 Long Rifle kaliberjelű töltényt talált, melyeket sokáig a személygépkocsijában tartott, majd amikor egyszer az autót a fia novaji lakásának udvarán kitakarította, a dobozt bevitte a házba és ott betette egy komód felső fiókjába. A lőszerek – mint utóbb tisztázódott – a fiú tudta nélkül hevertek hosszabb időn át a szekrényben mindaddig, amíg azokat a rendőrség egy házkutatás során 2020 őszén meg nem találta. Az emberi élet kioltására is alkalmas éles töltényeket ekkor lefoglalták és elszállították.
A terheltnek a lőszeres doboz megtalálásakor az lett volna a kötelessége, hogy nyomban értesítse a rendőrséget, amivel nem csak az ellene indított büntető eljárásnak, de a szakszerűtlen tárolásból adódó folyamatos veszélyhelyzetnek is elejét vehette volna – közölte a Heves Megyei Főügyészség.
A vádiratában az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki az idős férfival szemben, emellett rendelje el a pártfogó felügyeletét és a lefoglalt lőszerek elkobzását is.
A Büntető Törvénykönyv 325. § (2) bekezdés a) pontja értelmében két évtől akár nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az, aki kézilőfegyverhez, vadászlőfegyverhez vagy sportlőfegyverhez tartozó, csekély mennyiséget meghaladó vagy más lőfegyverhez tartozó lőszert engedély nélkül megszerez vagy tart. Csekély mennyiségnek legfeljebb tíz darab lőszer minősül, amely mennyiségre nézve szabálysértés valósul meg, ami ugyancsak büntetést von maga után.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












