Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Pongrác

Sötét
Fény

Tétnélküli meccsel zárul szombaton a bajnokság alapszakasza az Eszterházy SC-nél

Eszterhazy sc tempo kse 1024x683

Tétnélküli meccsel zárul szombaton a bajnokság alapszakasza az Eszterházy SC-nél

Ez a cikk több, mint 3 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Elérkeztünk az idei NB I/B-s bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójához, ami azt is jelenti egyben, hogy a szezon utolsó olyan mérkőzése következik az Eszterházy SC együttesének, amelynek nem lesz jelentősége. Zsadányi Sándor hangsúlyozza, nem arról van szó, hogy elengednék az utolsó alapszakaszmeccset.

Mint ismeretes, az egriek már korábban bebiztosították helyüket a felsőházi rájátszásban, a következő ellenfél pedig egy olyan rivális lesz, amely társaság egészen biztosan nem lesz ott a mieink play-off csoportjában. A Tempo KSEjelenleg a tabella nyolcadik helyén áll, eddigi tizenhét meccséből mindössze öt győzelmet gyűjtött, emellett játszott két döntetlent, és kereken tíz vereséget szenvedett el. Amennyiben az eddig megszerzett tizenkét pontról beszélünk, öt egység a lemaradás a még felsőházat jelentő, ötödik Kispesthez képest.

Apropó Kispest! Azáltal, hogy az elmúlt hétvégi, Békéscsaba elleni vereségen túl, néhány fordulójával korábban a fővárosiakkal szemben is veszített pontot az ESC, egyáltalán nem mindegy, sikerül-e megtartaniuk jelenlegi ötödik pozíciójukat a piros-feketéknek. Gondolunk itt arra, hogy a rájátszásba maximálisan továbbvihető tizenhat pontból hatot már mindenképp elveszítettek az egyetemisták, ezért is lenne szerencsés, hogyha az FTC U19, vagy akár a Hajdúnánás helyet cserélne a kispestiekkel. Erre meg is van az esély, hiszen amennyiben utóbbi gárda a papírforma alapján vereséget szenved el ma este Orosházán, akkor a „kis” Fradinak csupán annyi dolga van, hogy hátralévő két meccséből (Algyő, és Szeged idegen, amiből utóbbi egy korábbról elmaradt találkozó) egyet megnyerjen.

Ritkán forduló elő, hogy más csapatok mérkőzéseiről írunk külön, ám most az alapszakasz végeredménye, és a már említett továbbvihető pontok alapján, ez a legjelentősebb kérdésre a hétvégének. A Tempo elleni összecsapás ugyanis már tényleg semmilyen téttel nem bír, ez pedig meg is látszik az egri összeállításon.

– Úgy döntöttünk, hogy, amiért eredmény szempontjából nem lesz jelentősége a mérkőzésnek, az utóbbi hetek meccsterhelése, valamint a sérülésveszély csökkentése miatt, ezúttal azok a játékosokat, akik alapesetben sok időt töltenek a pályán, nem szerepeltetjük szombaton – erősített rá az általunk is megfogalmazottakra Zsadányi Sándor, az Eszterházy SC vezetőedzője.

– Nyilvánvaló, hogy a fenti érvek tudomásulvétele mellett, a Tempo elleni találkozót teljesen más megközelítésből kell néznünk, hiszen mindenfajta teher nélkül játszva, abszolút a gyakorláson lesz a hangsúly. Előtérbe kerülhetnek most azok a játékosok, akik eddig esetleg kevesebb lehetőséget kaptak, illetve az ifjúsági együttesből viszünk el fiatalokat. Természetesen ez a szakmai döntés nem jelenti azt, hogy elengedtük a mérkőzést, sőt! Szeretnénk ilyen megfiatalított kerettel is győzelmet ünnepelni, ettől függetlenül az előttünk álló hatvan perc során most tényleg a gyakorláson lesz a hangsúly, és, hogy mindenki játszhasson.

NB I/B, kelet, 18. forduló
Tempo KSE (8.) – Eszterházy SC (2.)
Gyál, Gyáli Sportcsarnok és Kézilabda Szakképző Központ, február 19., szombat, 18.00.
V.: Babidorics Endre, Reszegi Csaba.

Forrás: eszterhazysc.hu/Fenyves Balázs

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.