Lépjen kapcsolatba velünk

Szlávik: nincs későn vagy feleslegesen beadott oltás

Szlávik

Szlávik: nincs későn vagy feleslegesen beadott oltás

Ez a cikk több, mint 4 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Nincs későn vagy feleslegesen beadott oltás – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Arról is szólt, hogy lassan, de csökken az új fertőzöttek száma

Szlávik János elmondta: nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő.

Tehát a védőoltásokat azért érdemes még most is beadatni, mert nem tudjuk, hogy ez a hullám például milyen irányba fog menni, nem tudjuk, hogy nem jön-e egy új variáns

– fogalmazott

Hozzátette, hogy lassan csökkennek az esetszámok, vagyis enyhül a koronavírus-járvány ötödik hulláma Magyarországon, Szlávik János kiemelte: ez nem azt jelenti, hogy ne fordulhatna elő még emelkedés az esetszámokban és a kórházakban is csak lassan csökken az intenzív osztályokon lévők száma.

Közölte azt is, a koronavírus omikron variánsa csak nagyon ritkán okoz súlyos tüneteket háromszor beoltott embereknél. Ugyanakkor a karanténszabályokat be kell tartani, és otthon kell maradni fertőződés esetén – fűzte hozzá

A főorvos felhívta a figyelmet az oltás fontosságára, megjegyezve, hogy ha nem vagyunk beoltva, akkor akár súlyosan is megbetegedhetünk.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL