Egy héttel ezelőtt adták Debrecenben az ország 10. Áldozatsegítő Központját, a mai napon pedig Varga Judit igazságügyi miniszter jelentette be közösségi oldalán, hogy márciusban újabb központot nyitnak, ezúttal Egerben.
Ma, a bűncselekmények áldozatainak napján is szeretnénk biztosítani minden bajba jutott honfitársunkat: van segítség. Nem vesztegetjük az időt, ezért márciusban újabb Központot fogunk nyitni Egerben – írta a tárcavezető. Hozzátette – nem állunk meg, amíg nem visszük el minden megyébe és megyeszékhelyre a segítséget. Nekünk ez egy misszió, és küldetésünket következetesen meg is fogjuk valósítani.
Az elmúlt két év mérlege:
– 7 Áldozatsegítő Központot és 2 Áldozatsegítő Pontot nyitottunk, ezzel négyszeresére bővítettük Magyarország áldozatsegítő kapacitását. Éjjel-nappal hívható Áldozatsegítő Vonalat működtetünk (06-80-225-225). 2020-ban az Áldozatsegítő Szolgálat illetve az Áldozatsegítő Központok együttes tevékenységének köszönhetően közel 15 ezer, 2021-ben pedig több mint 17 ezer áldozatnak tudtunk hatékony testreszabott segítséget nyújtani. Folyamatosan javuló bűnügyi statisztikák mellett egyre hatékonyabb az áldozatok közvetlen elérésén alapuló ún. opt-out rendszer, melyet 2021-ben vezettünk be. Szigorítottuk a Büntető Törvénykönyvet a hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében. Megszüntettük a rászorultsági feltételt, így az áldozatok immár minden áldozatsegítési szolgáltatást és támogatást jövedelmi helyzetüktől függetlenül vehetnek igénybe. 3 hónapról 1 éves időtartamra emeltük a kárenyhítési igényérvényesítésre vonatkozó időkorlátot. Módosítottuk az azonnali pénzügyi segély érvényesítésére nyitva álló határidőt is, ez a korábbi 5 napról 8 napra emelkedett. Folyamatosan szélesítjük az állami, az egyházi és a társadalmi szervezetekkel való együttműködésünket. 2020-ban nagyszabású áldozatsegítő kampányt indítottunk, melynek keretében létrehoztuk a vansegitseg.hu weboldalt és elindítottuk a Hétköznapi történetek című videó-podcast sorozatot – írt a miniszter.
Arról is szólt, hogy 2021. évben együttműködési megállapodást kötöttek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, melynek köszönhetően az Egyetem már a rendőrök képzésébe is beépítette az Áldozatsegítő Központok tapasztalatait.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















