Lépjen kapcsolatba velünk

Hamarabb utalják ki az szja-visszatérítést az adóbevallásban igénylőknek

Szja

Hamarabb utalják ki az szja-visszatérítést az adóbevallásban igénylőknek

Ez a cikk több, mint 4 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Azok a családok, amelyek az adóbevallásukban veszik igénybe az adóvisszatérítést, az eredeti határidőnél korábban kaphatják kézhez az összeget – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára feltett videóüzenetében.

Az adóbevallások beérkezését követően a 30 napos utalási idő helyett két héten belül visszautalják a családoknak a tavaly befizetett személyi jövedelemadót – tájékoztatott.

A fentiek elsősorban az egyéni vállalkozókat, az őstermelőket és azokat érintik, akik elmulasztották határidőben leadni a nyilatkozatukat.

A gyermeket nevelő szülők már több mint 610 milliárd forintot kaptak kézhez a családi adóvisszatérítéssel – ismertette Varga Mihály. Hozzátette: azzal számolnak, hogy az adóbevallásokban érvényesített visszatérítéssel ez az összeg több tízmilliárd forinttal emelkedhet.

A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy a magyar gazdaság teljesítménye lehetővé teszi a kifizetéseket; a tavalyi volt az elmúlt 30 év legnagyobb gazdasági növekedése, amely egyben első az uniós rangsorban.

A minisztérium idén is jóval 5 százalék feletti bővülésre számít – mondta Varga Mihály.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL